Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
315.34
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón 2020. május 5-én. Május 8-án megkezdődik a pályaudvar felújítása, a hét hónapig tartó munkálatok alatt az utascsarnok zárva tart. A fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a tetőszerkezetet, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerethetőbb és versenyképesebb közösségi közlekedést ígér Homolya Róbert

A MÁV gyakorolja a Volánbusz tulajdonosi jogait – közölte az illetékes nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak azt mondta, egységes stratégiai irányításra lesz szükség a vasúti és autóbuszos közlekedésben. A legfontosabb cél, hogy az egységes menetrenddel segítsék az utasokat.

Homolya Róbert az InfoRádiónak nyilatkozva emlékeztetett, a MÁV és a Volánbusz esetében állami tulajdonú társaságokról beszélhetünk, amelyek kiemelt közszolgáltatást végezek. Azzal, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter átadta a joggyakorlást a MÁV Zrt. részére. Ezzel kezdetét veszi az a folyamat, amely révén a későbbiekben egységes vállalatcsoportként lesz ellátva a közösségi személyszállítás – tette hozzá az elnök-vezérigazgató. Ennek első lépéseként fel kell majd mérniük, hogy milyen integrációs lehetőségeik vannak, akár szervezeti, jogi vagy közgazdasági téren, és e vonatkozásban az

ősz folyamán kell majd javaslatot tenniük a tulajdonosnak, tehát a kormánynak, hogy miként képzelik el a vállalat működését a jövőben.

Homoly Róbert megjegyezte, sajnálatos mód jelenleg nem egységes a menetrend a vasúttársaság és a közúti személyszállítást végző társaság, vagyis a Volánbusz között, továbbá annak ellenére, hogy mind a két szervezet államilag finanszírozott, nincs egységes felületű jegy- és bérletértékesítési rendszer, valamint nincs tarifaközösség, amely hiányosságok nem szolgáják a MÁV és a Volánbusz szolgáltatásainak versenyképességét. Ezért, illetve a fenntarthatóbb közösségi közlekedés érdekében az elnök-vezérigazgató

kiemelt fontosságúnak tartja a menetrend-egységesítési folyamatot, illetve annak felgyorsítását és véglegesítését.

A szakember szerint definiálniuk kell azt is, hogy melyek az elhordó illetve ráhordó hálózatok, és ezekben a viszonylatokban el kell dönteni, a busznak vagy a vasútnak van prioritása. Például, ahol több száz milliárd forintból megvalósult egy vasúti fejlesztés, ott van-e értelme annak, hogy mellette az autópályán buszok közlekednek – magyarázta Homolya Róbert. Úgy ítélte meg, hogy

legalább 4-5 éves folyamat lesz, amíg teljes egészében megvalósulhat az egész magyarországi menetrendegységesítés,

attól függően, hogy bizonyos vasúti fejlesztések hogyan érnek be. Fontos feladatnak nevezte a csatlakozási pontok kialakítását is.

Homolya Róbert arra is kitért,

még az idén szeretnék megvalósítani az egységes elektronikus jegyértékesítési rendszert

a vasút és a Volán-társaságok esetében. Ugyanakkor a említett tarifaközösség tartalmának a kidolgozása is elkezdődhet, általánossá téve azt az ugyan létező, de egyedi esetekben alkalmazott gyakorlatot, hogy a Volánbusz-bérleteket a MÁV járatain is elfogadják. Erre vonatkozó javaslattal jövő nyárra szeretnének előállni a kormány számára.

A MÁV elnök-vezérigazgatója végezetül hozzátette, amennyiben az említett folyamatokat felgyorsítják, már az év végén érezhetnek azokból valamit az utasok, de az egységes menterend és tarifaközösség bevezetésével reményei szerint

1-2 éven belül egészen más hangulatú, versenyképesebb és szerethetőbb közösségi közlekedéssel találkozhatnak majd Magyarországon.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×