Infostart.hu
eur:
386.88
usd:
330.9
bux:
116309.5
2026. január 12. hétfő Ernő

Varga Mihály: ma erősebbek vagyunk, mint az elmúlt száz évben bármikor

A kormány nemzetpolitikájának része minden magyar - mondta a pénzügyminiszter.

Száz évvel a trianoni diktátum után elmondhatjuk, bármilyen hatalmas veszteségeket szenvedtünk is el, nem lehetett elvenni a magyarságtól, ettől az önérzetes, cselekvésre kész és múltjára büszke néptől, az összetartozás tudatát – hangsúlyozta Varga Mihály a III. kerületi Országzászlónál tartott megemlékezésen. A pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselője a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Trianon100 rendezvényén kijelentette: a polgári kormány olyan nemzetet megújító politikát folytat, amelynek része az itt élő minden magyar.

Európában nincs még egy olyan ország, amely hasonló veszteségeket szenvedett volna el, mint mi, és ezért átérezné a magyarság Trianon okozat tragédiáját – emelte ki Varga Mihály. Mint mondta: elveszítettük a termőföldünk 67,4 százalékát, erdeink majd kilenc tizedét és vasúthálózatunk 62,2 százalékát. A nyersanyagforrások nagy része is Erdély és a Felvidék területére került. Nemcsak politikai és gazdasági téren voltuk elszigetelve, hanem megfosztották a magyarságot, az emberek, családok közötti, korábban természetes kapcsolatoktól is – tette hozzá.

A talpra álláshoz és a vert helyzetből való kilábaláshoz meg kellett változtatnunk a teljes feltételrendszert, ahonnan a bennünket ért veszteségeket nézzük – mutatott rá a politikus. Az összetartozásra kellett helyeznünk a hangsúlyt, nem pedig azokra az akadályokra, amit a szétszakítottság jelentett. Az anyaországban és a külhonban élők között így tudtuk újra valóságossá tenni a gazdasági, a szellemi és az emberi kapcsolatokat – emlékeztetett Varga Mihály. A polgári kormányzás 10 éve után elmondhatjuk, erős, érdekei mellett kiállni képes országot építünk, amelyre büszkén tekinthet minden magyar határainkon belül és a külhonban egyaránt – fogalmazott. Összetartozásunk már nemcsak egy megőrzendő érzés, hanem a mindennapok gyakorlata, és az újra nemzeti alapokon szerveződő szomszéd államokkal is egyre jobban megtaláljuk a hangot, sőt egyre szélesedik közöttünk az együttműködés is – szögezte le a miniszter.

A trianoni diktátum 100. évfordulóján nem vesztesként, lehajtott fejjel állunk, ellenkezőleg, egy olyan nemzet tajgaiként, amely századról századra bizonyította, hogy megújulni képes, és kiáll az érdekei mellett. A mi történelmünk nem szakadt meg 1920. június 4-én, ma pedig erősebbek vagyunk, mint az elmúlt száz évben bármikor – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×