Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
311.3
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: pixabay.com

Kuruzslás: az Emmi reagált a Demokratikus Koalíció aggodalmaira

Cáfolja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy a szombaton hatályba lépő kuruzslásellenes törvénymódosítás jogszerűen dolgozó pszichológusokat lehetetlenít el. Ezt korábban a Demokratikus Koalíció állította.

A kuruzslásellenes törvénymódosítást tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés. Az engedély nélkül dolgozó, illetve jogosulatlan tudományos címeket használó gyógyítók ezentúl akár egy évre is börtönbe kerülhetnek.

A jogszabály megváltoztatását a Magyar Orvosi Kamara kezdeményezte, ismertette az InfoRádióban az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Csiki Zoltán szerint

először azt kellett tisztázni, ki minősül kuruzslónak.

„Nem valódi, hanem álorvosi diplomával rendelkeznek, ami egy nagyon komoly kockázatot jelent, és életet is veszélyeztethet” – fogalmazott.

A képviselők kiterjesztették a kuruzslás vétségének körébe tartozó tevékenységeket, és bevezették a nem konvencionális gyógyító eljárások fogalmát, tette hozzá a helyettes államtitkár. „Ezek olyan egészségügyi tevékenységet jelentenek, amelyek a hagyományos gyógyítási módszereket kiegészítik, esetleg helyettesítik, ugyanakkor ezek végzése is főiskolai, vagy egyetemi egészségügyi végzettséghez, vagy szakképesítés megszerzéséhez kötött” – magyarázta.

Kuruzslók nemcsak a test, hanem a lélek gyógyítói között is lehetnek,

hívta föl a figyelmet Csiki Zoltán.

„A konvencionális gyógyító eljárások, illetve a fitoterápiás eljárások is gyakorlatilag csak egyetemi, vagy főiskolai egészségügyi végzettséggel végezhetők. Tehát, akinek nincs ilyen jellegű végzettsége, az az említett tevékenységeket nem folytathatja” – hangsúlyozta.

A kuruzslásellenes törvénymódosítást az ellenzék is támogatta, a Demokratikus Koalíció most mégis a jogszabály felülvizsgálatát követeli, mert attól tart, hogy a problémákkal küzdő gyerekek pszichológiai ellátás nélkül maradnak. Szerintük ugyanis a törvény nem határozza meg egyértelműen a pszichoterápia fogalmát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt cáfolja:

a törvénymódosítás nem helyezett törvényen kívül eddig jogszerűen gyakorolt szakmákat.

A pszichológusok és más mentális segítők a saját szakmáik szabályai szerint ezután is gyakorolhatják hivatásukat. A törvényt csak az bünteti, ha valaki kifejezetten olyan kezeléseket kínál és alkalmaz, amelyeket kizárólag egészségügyi szakképesítéssel végezhetne, egyúttal azt a látszatot keltve, mintha rendelkezne a szükséges végzettséggel, képzettséggel – írja közleményében a tárca.

A módosítás szombaton lép életbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×