Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
314.87
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Kirándulók az októberi napsütésben a balatonfüredi Balaton-parton 2017. október 18-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Tél helyett tavasznak látszó napok jönnek

Az előrejelzés szerint a következő napokban melegszik az idő. Kedden akár 18 fokot is mérhetnek, többfelé a leghidegebb órákban is plusz 10 fok lesz.

Vasárnap a ködfoltok feloszlása után mindenütt változóan felhős lesz az ég, több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati, vasárnap a déli szél megélénkül; vasárnap elsősorban az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 6 és 12 fok között várható.

A melegedés ellenére frontmentes idő lesz.

Az időkép előjelzése szerint hétfőn is sok napsütésre van kilátás, de az Északi-középhegység térségében a reggelre képződő pára, köd tartósabban megmaradhat, majd belőle alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet, itt néhol szitálás is előfordulhat. Ott 10 fok alatti, máshol 11 és 15 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk délután. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délies szél.

Kedd hajnalban főként északon képződhet ismét pára, köd, itt néhol napközben is előfordulhatnak tartósan felhős területek. Emellett a Dunántúlon megnövekvő fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, máshol kevés felhő ígérkezik. A délies szél élénk, északnyugaton erős, néhol viharos lehet. Délután 8-16 fokot mérhetünk.

Szerdán északon, északnyugaton lehetnek tartósan felhős tájak, máshol sok lesz a napsütés. Északnyugaton lesz szelesebb az idő. 7-16 fokos maximumok valószínűek.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×