Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.68
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a határon túli egyházi vezetőknek adott adventi díszebéden a Sándor-palotában 2018. december 19-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Áder János visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek

Az erről szóló levél a parlament honlapján jelent meg csütörtökön.

Az államfő több ponton nem ért egyet az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő, az Országgyűlésben kedden megszavazott jogszabállyal, ezért megfontolásra visszaküldte azt a törvényhozásnak.

Áder János három pontban fogalmazta meg kifogásait. Jelezte egyrészt: a javaslat vitája során több, megalapozott kifogás fogalmazódott meg, amelyeket a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata kívánt orvosolni, ezt azonban nem fogadta el a parlament.

A köztársasági elnök megállapította azt is, hogy az elfogadott törvény számos pontatlan megfogalmazást, ellentmondásos rendelkezést tartalmaz, és ebben a formájában nem illeszkedik a hatályos jogrendszerbe.

Arra is kitért: a törvény kiemelt célja a közigazgatási eljárásokra vonatkozó egységes, és az alaptörvénnyel összhangban álló bírói joggyakorlat kialakítása, ami feltétlenül igényli az igazságszolgáltatásban dolgozók anyagi és egyéb megbecsülését, ezt azonban az elfogadott jogszabály nem teszi lehetővé.

Az Országgyűlés kedden 135 igen szavazattal, 52 nem ellenében több mint kétszáz paragrafust tartalmazó javaslatcsomagot fogadott el az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével kapcsolatban. Ez tartalmazza egyebek mellett azt, hogy a közigazgatási bíráskodás kétszintű rendszerének kialakításával összefüggésben a közigazgatási és munkaügyi bíróságok megszűnnek jövő év március 31-én.

Kedden szavaztak a képviselők az előterjesztéshez kapcsolódó - több mint 90 oldalas - összegző módosító javaslatról is, ám a csomag, amely tartalmazta a bírák és az ügyészek fizetésemelését biztosító passzusokat, nem kapta meg a szükséges támogatást. Varga Judit igazságügyi miniszter korábban maga kezdeményezte, hogy bizottsági módosító indítvány szülessen a bírák és az ügyészek fizetésemelése érdekében.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×