Infostart.hu
eur:
383.62
usd:
332.87
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
Kivágott, szállításra váró fenyők a Zala megyei Surdon 2018. november 23-án. Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő térségében elkezdődött a karácsonyi fenyőfák kivágása.
Nyitókép: Varga György

Az ország fenyőfáinak zömét egyetlen községben nevelik

Már megkezdődött a karácsonyfáknak szánt fenyők kitermelése a magyarországi erdőkben, az árak várhatóan nem változnak az előző évhez képest.

Idén is Somogyból, Zalából és Győr-Moson-Sopron megyéből kerül a legtöbb fenyő Budapestre, de Olaszországba, Romániába és Horvátországba is jut. Az ország fenyőfáinak zömét egyetlen községben, a Nagykanizsa melletti Surdon nevelik. Az egykor szántónak használt földterületeken 1,5-2 millió fenyő van, és ezek közül a surdi termelők évente 800 ezer fenyőt visznek a piacra - olvasható a keddi Magyar Nemzetben.

Surd polgármestere, Kanász János elmondta: a szezon a földlabdás fenyőfák kiemelésével már elkezdődött, a termelők pedig a napokban a nordmann fenyők vágását is megkezdik. A szintén fenyőtermeléssel foglalkozó településvezető szerint még mindig ez a típus a legkelendőbb a piacon, de új trend van kialakulóban: a mára szinte elfeledett lucfenyőt újra elkezdte felfedezni a piac.

A cikk szerint az árak várhatóan nem változnak majd a tavalyihoz képest: lucfenyőt 3000 forintos méterenkénti áron lehet majd kapni az árusoknál, az ezüst- és a nordmann fenyő métere pedig 5000 forint körül alakul. A konkrét árak ettől eltérhetnek, sokan ugyanis darabáron értékesítik a fenyőket - olvasható a lapban.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.

Húsvéthétfő – egy nap életigenlésről, vízről, haddelhaddról, termékensyégről és egy nagy félreértésről

Immár kilenc éve, hogy négy nap most egyben munkaszünet a nagypéntek piros betűs ünneppé tétele által, de a „kötelező pihenésnél” természetesen ez az ünnep is több, igaz, a „vallás” húsvétja után a hétfő már „a népé”. 1936-ban is az volt, a Kádár-korszakban is, hivatalos, törvény általi munkaszüneti nappá viszont mindössze az ezredforduló tája óta vált húsvéthétfőn. Úgyhogy adunk is rá néhány tippet, miután jól kilocsolkodtuk magunkat!
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×