Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az ország 10 településén ismételték meg az önkormányzati választást - napinfó

A DK főpolgármester-helyettesének politikai főtanácsadója lesz Kálmán Olga. Közlekedési területen, nem pedig erdőben alakítják ki az új parkolót a Normafánál.

Az ország 10 településen ismételték meg vasárnap az önkormányzati választást. A szavazásokon ugyanazok a jelöltek indulhattak, akik a négy héttel ezelőtti voksoláson. A Nemzeti Választási Iroda egyedül a jászberényi polgármester választásról közölt részvételi adatot, amely szerint a jogosultak 60,2 százaléka járult az urnákhoz, ami 18 százalékkal magasabb az október 13-i számnál.

Csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz Kálmán Olga és politikai főtanácsadóként segíti a humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettes munkáját. Gy. Németh Erzsébet elmondta: ő kérte fel a DK korábbi főpolgármester-jelöltjét a feladatra. Az újságíró bejelentette: főtanácsadóként azt javasolja majd a főváros vezetőinek, hogy a Budapesten megvalósuló beruházások értékének egy százalékát kötelező legyen a főváros kulturális életének fejlesztésére fordítani.

Közlekedési területen, nem pedig erdőben alakítják ki az új parkolót a Normafánál, amelynek egy része már most is parkolóként üzemel - reagált a fakivágásokról megjelent hírekre a 12. kerületi önkormányzat. A tájékoztatás szerint a Konkoly-Thege úton a rendezett parkoló segít megszüntetni azt a gyakorlatot, hogy az autósok szabálytalanul és természetkárosító módon az erdőben álljanak meg.

Törökországról is tárgyalnak hétfői ülésükön az uniós tagállamok külügyminiszterei. Ankara a migrációval, a Ciprus közelében folytatott próbafúrásokkal és a szíriai offenzívával összefüggésben is napirendre kerül. Kedden a tagállamok védelmi miniszterei egyebek mellett az unió és a NATO együttműködéséről tárgyalnak a katonai szövetség főtitkárával.

Romániában a szavazóhelyiséget elhagyók megkérdezése alapján Klaus Iohannis nyerte 39 százalék feletti eredménnyel az elnökválasztás első fordulóját. A hivatalban lévő államfő kihívója a 22 százalék körüli eredményt elért Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfő lehet a második fordulóban. Az exit pollok szerint Kelemen Hunor, az Romániai Magyar Demokrata Sövetség elnöke a 14 jelölt közül a hatodik helyen szerepel 3,9-4,6 százalék körüli szavazataránnyal.

Spanyolországban a kormányalakítási patthelyzet fennmaradását mutatja az urnazárást követően közzétett közvélemény-kutatás. Az elmúlt két hétben készült felmérés szerint a Spanyol Szocialista Munkáspárt nyerhet ismét, a szavazatok 27,3 százalékával. Az áprilisi választáshoz képest gyengébb eredménye 114-119 mandátumra lehet elegendő.

Megismétlik az elnökválasztást Bolíviában. Evo Morales államfő ezt az után jelentette be, hogy kormányellenes tüntetők elfoglalták két állami médium épületét. A dél-amerikai országban három hete zajlanak tüntetések és összecsapások, mert az ellenzék szerint a 13 éve hivatalban lévő elnök csalással nyerte meg a voksolást. Evo Morales most elismerte, hogy az október 20-i szavazáskor szabálytalanságok történtek.

Szíria északi részén nyolc ember életét vesztette és több mint húszan megsebesültek, amikor autóba rejtett pokolgép robbant egy török határ mellett fekvő faluban. A települést ellenőrző török hadsereg az onnan elűzött kurd fegyvereseket tette felelőssé az akcióért.

Iránban új olajmezőt fedeztek fel, ami egyharmadával növeli az ország olajkészleteit. Haszan Róháni köztársasági elnök bejelentette, hogy a hatalmas, 53 milliárd hordó olajat rejtő mezőre az ország déli részén bukkantak.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×