Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
312.12
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Nyitókép: Pixabay.com

Egymillió látogatót várnak a fővárosi temetőkbe

Megötszöröződhet a tömegforgalom a budapesti köztemetőkben Mindenszentek és halottak napja idején - mondta a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója az InfoRádiónak.

A fővárosban november 3-ig reggel hét órától este nyolcig tartanak nyitva a köztemetők - tudta meg az InfoRádió Harsányi Andreától, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatójától. Ilyenkor, különösen szerdától szombatig megnövekszik a forgalom, a temetők környékén nehezebben lehet majd parkolni. Az igazgató azt javasolja, hogy érdemes egy távolabbi helyen hagyni az autót, és egy-egy megálló erejéig igénybe venni a közösségi közlekedést.

Csütörtökön nyitástól szombaton zárásig a temetőkbe tilos lesz az autóforgalom az Újköztemető kivételével, ahol viszont díjmentes lesz a behajtás. Az érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők járműveit időkorlát nélkül beengedik majd, de figyelemmel kell lenni a temetői gyalogosforgalomra is.

"Ebben az időszakban akár megötszöröződik a látogatói forgalom. Ez az egy hét alatt egymillióan látogatják a köztemetőket" - mondta Harsányi Andrea. Azt is elárulta, hogy a szokásoknak megfelelően a két legnagyobb temetőben egy-egy közös megemlékezést tartanak:

  • az Újköztemető 53-as szóróparcellájában október 31-én 17.30 órakor.
  • a Farkasréti temetőben november 1-jén 17.30 órakor fényfestéssel készülnek.

Az egyórás műsorban Cseke Péter szaval, Tóth Vera és Mujahid Zoltán pedig énekel majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×