Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Mentők és baleseti helyszínelők 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, ahol gyermeket gázolt halálra egy autó.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Ezen a két hazai útvonalon történik a legtöbb baleset

Az M1-es és az M0-s a legveszélyesebb. Miközben a baleseti összkép javult, a sztrádákon romlott a helyzet - írja összeállításában a Napi.hu.

Csökkent a személysérüléssel járó vagy halálos áldozatot követelő balesetek száma Magyarországon a legfrissebb hivatalos adatok szerint. A második negyedévben összesen 4366 ilyen baleset történt, 4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A halálos balesetek száma 25 százalékkal 109-re csökkent,

a súlyos sérüléssel járó baleseteké pedig 4,5 százalékkal 1264-re csökkent.

Harmadával esett vissza a sofőrök hibájából fakadó halálos balesetek száma, ugyanakkor még mindig a gyorshajtás a legnagyobb probléma. Ez jelenthet abszolút gyorshajtást, amikor a vezető túllépi a megengedett sebességet, lehet azonban relatív gyorshajtás is, amikor az útviszonyokhoz képest vezetett gyorsabban a sofőr - olvasható a portál elemzésében.

A baleseti okoknál a statisztikák szerint:

  • az irányváltás, haladás és bekanyarodás szabályainak be nem tartása a halálos kimenetelű balesetek 19,
  • az elsőbbség meg nem adása 16,
  • a szabálytalan előzés a 12 százalékát okozta.

A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a baleseti okoknál a rendőrségi a statisztika csak egyet nevesít, ám több tényezőnek is szerepe lehet bennük.

Több mint 8 százalékkal mérséklődött az ittas vezető miatt bekövetkezett balesetek száma. Ezeknek a felét autóvezetők, több mint negyedét kerékpárosok és közel nyolcadát segédmotorosok okozták.

Az ittas kerékpárosok és robogósok a forgalomban történő részvételükhöz képest jóval nagyobb arányban, 20, valamint 24 százalékban okoztak ittasan balesetet, mint a személygépkocsi-vezetők.

Miközben az összkép javult, a sztrádákon romlott a helyzet

Emelkedett a balesetek száma az autópályákon, amelyeken összesen 141 baleset történt, ez pedig 8,5 százalékos emelkedésnek felel meg.

A legtöbb baleset az M1-es autópályán történt, a legkevesebb pedig az M6-oson. Az összes halálos baleset közül 7 történt autópályán.

Száz kilométer autópályára vetítve átlagosan 12 baleset jutott. Összehasonlításképpen ez a szám az M0-s autóúton 36 volt.

A második negyedév baleseti adatait vizsgáló elemzésből kiderül, hogy a balesetek 70 százaléka lakott területen történt, és Budapest illetve Komáromban ebből a szempontból a legrizikósabb

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×