Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
314.3
bux:
149434.45
2026. szeptember 11. péntek Teodóra
Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a Modern városok program fejlesztéseivel kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatón Kecskeméten, a Városi Alapkezelő Zrt. irodájában 2018. január 26-án. A program kecskeméti támogatási összege mintegy 100 milliárd forint.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Kósa Lajos: Sok helyen szoros verseny, másutt fölényes győzelem jöhet

A Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a most kezdődő kampányidőszakban.

A Fidesz-KDNP az építkezés, a fejlődés pártján áll, amit együttműködéssel lehet elérni, nem pedig úgy, hogy "elkezdünk háborút vívni az egyébként 2022-ig nyilvánvalóan hivatalban lévő kormánnyal" - mondta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szombaton, a kampány első napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos kifejtette: az ország népességének 78 százaléka lakik olyan helyen, ahol lesz fideszes vagy Fidesz által támogatott polgármesterjelölt. A 10 ezer lakosnál népesebb 169 településen mindenhol lesz fideszes vagy a kormánypárt által támogatott polgármesterjelölt - közölte, úgy értékelve, hogy

a Fidesz - szemben a többi induló szervezettel - teljes országos lefedettséget tud maga mögött.

Arról is beszélt, hogy az ellenzék a 10 ezernél több lakosú települések mindegyikében akart közös polgármesterjelöltet állítani, ám a jelenlegi számok azt mutatják, csak 53 ilyen helységben van az ellenzék által állított, illetve támogatott jelölt, és

mindössze 31 ilyen településen van egy az egy elleni felállás.

A politikus értékelése szerint "az ellenzék stratégiája megbukott (...), az ellenzék hatalmas és teljes kudarccal indul a választásokon". "Bárki is kotyvasztotta ezt össze", ez egy nagyon súlyos kudarc - fogalmazott.

A kampányfőnök arról is beszámolt, hogy a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjei közül elsőként a miskolci Alakszai Zoltán adta le a szükséges támogató aláírásokat.

Fejlődés és békétlenség

Míg a kormánypártok építkezést és fejlődést kínálnak, az ellenzék békétlenséget ajánl a választópolgároknak, akiknek e két lehetőség között kell dönteniük az októberi önkormányzati voksoláson - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke, aki komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a most kezdődő kampányidőszakban. A szombati lapszámban megjelent cikkben Kósa Lajos úgy vélekedett, hogy sok dezinformációs kísérlet várható az ellenzéki pártok részéről.

A kampányfőnök szerint az ellenzék üzeneteiben az a közös vonulat, hogy "váltsuk le Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-kormányt". Ez azonban az önkormányzati választásokra nem megfelelő, hiszen a voksoláson nem születhet olyan eredmény, ami a kormány státusát érintené, mert helyhatósági választásokról van szó - emelte ki.

Szebbé, jobbá tennék

Kósa Lajos azt hangoztatta, hogy ők építkezni akarnak. Szépítenék és jobbá tennék a magyarországi településeket annak a programnak megfelelően, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hirdetett meg, amikor azt mondta, hogy 2030-ra a magyar életszínvonal érje utol az európai uniós élvonalét. Ehhez összefogásra van szükség: szövetséget kell kötni a választókkal - tette hozzá.

Közölte: azt üzenik az állampolgároknak, hogy "ne adják a településük irányítását a Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció vezette ellenzék kezébe, mert azon az oldalon békétlenség van, háború és folyamatos gyűlölködés".

A kampányfőnök jelezte, hogy mintegy 3200 önkormányzat van Magyarországon, és ők csaknem 1200 településen indítanak vagy támogatnak polgármesterjelöltet.

A verseny sok helyütt szoros lehet, de számtalan településen fölényes győzelmet arathatnak - vélekedett.

Arra biztatják a választókat, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák a szavazatukkal - közölte Kósa Lajos, megjegyezve: nyolcmillióan élnek olyan településen, ahol fideszes jelöltre lehet voksolni, amivel toronymagasan ők kínálják "a legtöbb lehetőséget".

Figyelmeztetik a választókat

Kérdésre felelve a kampányfőnök azt mondta, fel vannak rá készülve, hogy sok helyen az ellenzék taktikája az lesz: magát "függetlennek valló és konzervatívnak feltüntetni próbáló" jelölt mögé áll be. Úgy vélekedett, nem kell mást tenni, mint felkeresni a választók mindegyikét, és figyelmeztetni erre.

Hozzáfűzte, hogy az önkormányzati választásokon a helyi lakosok legtöbbször személyesen ismerik a jelölteket, tehát hiába indul el például egy MSZP-s civilként, az emberek pontosan tudják róla, hogy kicsoda.

"Helyben aztán végképp nem szabad a választópolgárokat lebecsülni" - jelentette ki Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: nagyobb potenciál van a közép-európai együttműködésben

A közép-európai országok közötti együttműködés erősítésében nagyobb potenciál rejlik, mint amennyit eddig kihasználtak - jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, a visegrádi négyeknek (V4) Írország részvételével a pozsonyi várban tartott kormányfői találkozója után.
Ugrik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

Ugrik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

A közel-keleti konfliktus újbóli fellángolása és az amerikai inflációs adatok nyomták rá a bélyeget csütörtökön a tőzsdei hangulatra. A brent olaj ára már tegnap átlépte a hordónkénti 100 dolláros szintet, ma pedig folytatódott a rali, és a WTI is 100 dollár fölé került, miközben a friss amerikai termelői inflációs adat megnövelte annak az esélyét, hogy a Fed a jövő héten kamatemelés mellett dönt. Ezeken felül a várakozásokkal összhangban kamatemelésről döntött ma az EKB. Ami a konkrét tőzsdei eseményeket illeti, Ázsiában estek ma a piacok, Európában az oldalazást esés váltotta fel az amerikai inflációs adatok érkezését követően, és Amerikában is lefordulást láthattunk. Idehaza volt izgalmas sztori, hiszen a Mol bejelentette, hogy pontosan mikor és mekkora osztalékot fog fizetni a 2025-ös év után; a bejelentést követően kilőtt az olajcég árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×