Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Pixabay

Tiltakozó akciót indítottak a tanárok, közben újabb béremelést jelentett be az Emmi

Egyre több pedagógus közli, hogy mennyi fizetést kap, egy közösségi médiában indított akció keretében. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) országos ifjúsági tagozata kérte arra az oktatókat, hogy mutassák meg, hány év munka és tanulás után mekkora a keresetük. A szakszervezet alelnöke hangsúlyozta, hogy ez már része a tiltakozó akciósorozatnak. A jövő évi költségvetésben az oktatásra több tíz milliárd forintos többlet jut, amelyet az igazgatók fizetésemelésére fordítanak majd – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azt mondta: a pedagógusok bére az elmúlt években jelentősen emelkedett.

Ahhoz képest, hogy nyári szünet van, elég sok bejegyzés jelent meg a közösségi médiában a Pedagógusok Szakszervezetének felhívása nyomán, amely elsődleges célja a figyelemfelhívás a társadalom részére – fogalmazott Gosztonyi Gábor, a szervezet alelnöke az InfoRádiónak nyilatkozva.

A PSZ úgy gondolja, a kormánypropagandával szemben - amely folyamatoson azt sulykolja, hogy soha ilyen megbecsült nem volt a pedagógus társadalom -, be kell bizonyítani, hogy ez nem igaz. Gosztonyi Gábor úgy fogalmazott, hogy mióta 2014-ben befagyasztották a vetítési alapot, ami a pedagógus bértáblának a kiszámítási alapja, a pedagógusok nem kapnak egyetlen fillért sem, ugyanakkor a munkaterheiket folyamatosan emelik.

Az akció nincs időkorláthoz kötve, addig tart, ameddig születnek újabb és újabb posztok – jegyezte meg az alelnök, hozzátéve, hogy miután egyetlen egy követelésünket nem építették bele se a köznevelési törvény és egyéb jogszabálymódosításokba, se a költségvetési törvénybe, ezért

egy "elég intenzív tiltakozó kampányba" fognak kezdeni, ez ennek az egyik lépése.

"Attól, mert nyár van, azt gondolom, hogy folyamatosan kell jelezni a kormánynak, hogy a pedagógus társadalom elégedetlen. Ennek az elégedetlenségnek pedig egyre inkább hangot fog adni" – húzta alá.

Az iskolaigazgatók vannak soron

A pedagógusok bére az elmúlt években jelentősen emelkedett, ha az oktatási költségvetést nézzünk, akkor azt láthatjuk, hogy 2010 óta 645 milliárd forint a többlet, mondta Rétvári Bence az InfoRádiónak. Ebből jutott az 50 százalékos pedagógus béremelésre is az elmúlt években, emlékeztetett az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A politikus azt is kiemelte,

a jövő évi költségvetés többletforrásaiból is jut egy újabb béremelési ütemre,

az iskolaigazgatók béremelése következhet el. A következő hetekben, hónapokban fog zajlani az előkészítő munka, hogy milyen szempontok alapján és mekkora összegben történjék a pontos béremelés, ismertette. A többletből azoknak a pedagógusoknak is jut a jövedelem emelésére, akik minősítik magukat, ami bértáblaugrással és fizetésemelkedéssel járnak, emelte ki Rétvári Bence.

Az Emmi parlamenti államtitkára végezetül megjegyezte, a kormány azért hívta életre a köznevelési kerekasztalt, hogy mind a szakszervezetekkel, mind a szülők képviselőivel, mind a diákok képviselőivel, mind az iskola fenntartók képviselőivel, a nemzeti pedagógus karral, a munkáltatókkal, a tudom és művészeti élet képviselőivel egyaránt beszéljen a köznevelés fontos és stratégiai kérdéseiről. Az ülések jó részétől sajnos, jegyezte meg Rétvári Bence, a szakszervezetek képviselői távol maradtak, de amikor ott voltak, minden kérdést megvitattak velük. "A helyük mindig ott volt, mindig ott van és mindig ott lesz" – hangsúlyozta.

A DK kiderítené

Közben a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese levélben keresi meg az összes tankerület vezetőjét, és választ kér tőlük arra, hogy milyen mértékű a pedagógushiány, és azt hogyan tudják orvosolni.

Keddi sajtótájékoztatóján Arató Gergely azt mondta, a pedagógushiány a közoktatás minden területére jellemző. Nem véletlen szerencsétlenségről van szó, az a kormány a felelős a kialakult helyzetért, ami elvette a pedagógusok önállóságát és minden alkalommal megalázza őket – fogalmazott, elszomorítónak nevezve, hogy a pályakezdő fiataloktól azt kérik, havi 130-140 ezer forintos nettó fizetésért tanítsanak gyerekeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×