Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Kalauz egy utas jegyét ellenőrzi a Budapest Déli pályaudvar és Érd felső között közlekedő vonaton 2016. április 4-én. Az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel a MÁV-Start Zrt. már hetente 200 ezer darab jegyet ad el, ez heti 110 millió forint bevételt jelent, mondta Feldmann Márton, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatóján.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Özönlenek a milliók MÁV-hoz a bliccelőktől

Az idén márciusban a vonatokon jegy nélkül vagy érvénytelen jeggyel utazók 10 millió forintnyi pótdíjat fizettek be, ebből a tételből hasonló mértékű bevételt utoljára 2017 novemberében ért el a MÁV-Start.

A vasúttársaság közleményében hangsúlyozza, hogy nem a bliccelések aránya nőtt, hanem javult a beszedés hatékonysága. 2019 első negyedévében több mint 25 millió forint folyt be a vasúttársaság kasszájába, ami 12 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, szintén kimagasló értékeit.

A MÁV-Start szerint az eredmény javarészt a követelésbehajtási csoport kampányainak köszönhető, az év első három hónapjában több mint 900 fizetési megállapodást kötöttek a követelést felhalmozó adósokkal a tartozás rendezésére, 20 százalékkal többet a tavalyi évhez képest.

A behajtási csoport az adósoknak egyedi fizetési konstrukciókat dolgozhat ki, részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről dönthetnek. A fizetési felszólításra nem reagáló, illetve a társasággal kötött fizetési megállapodást figyelmen kívül hagyókkal szemben jogi eljárást indítanak.

A kibocsátott fizetési eljárások száma 2017 óta meghaladja az 1080-at, a végrehajtások száma pedig elérte a félezret.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Sorra szabadulnak el az AI-modellek, a gyártóik pedig szinte még büszkék is rájuk

Sorra szabadulnak el az AI-modellek, a gyártóik pedig szinte még büszkék is rájuk

Július közepén az OpenAI belső tesztelés alatt álló modelljei önállóan feltörték a Hugging Face nyílt AI-platform rendszereit, miután egy kiberbiztonsági benchmark során kijutottak saját izolált tesztkörnyezetükből. Az autonóm AI-ügynökök egy addig ismeretlen sebezhetőséget kihasználva szereztek internet-hozzáférést, majd együtt dolgozva komplex támadási láncolatot hajtottak végre – mindezt emberi irányítás nélkül. Az esetet követően nem sokkal az Anthropic, a Meta és a kínai Moonshot AI is hasonló incidensekről számolt be, amelyekben modelljeik kiléptek a biztonságos tesztkörnyezetből. Az elszaporodó esetek egyszerre figyelmeztetnek az AI-rendszerek kiberbiztonsági kockázataira, az AI-fejlesztők viszont mégis nagy hanggal kommunikálják az erről szóló jelentéseiket, amelyekkel egyben demonstrálják a legújabb modellek egyre fejlettebb képességeit is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×