Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Burány Sándor és Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselői, Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő, Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője, Bősz Anett független képviselő, Gurmai Zita szocialista képviselő, Szél Bernadett független képviselő, Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő és Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője (b-j) elállja a házelnöki pulpitusra vezető lépcsőt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdete előtt 2018. december 12-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

41 millió forintra büntették az ellenzéki képviselőket

Az Országgyűlés harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját csökkentette a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben, ahol a munka törvénykönyvének módosítása miatt tiltakoztak a politikusok. A büntetések összesen több mint 41 millió forintot tesznek ki.

Csökkentették, illetve megvonták a fizetését négy jobbikos, tizenkét MSZP-s, hét DK-s, hat LMP-s, öt párbeszédes és két független képviselőnek.

Teljes fizetésmegvonást azért kaptak MSZP-s, DK-s, párbeszédes és független képviselők, mert elállták az elnöki emelvényt, sípoltak, szirénáztak, táblákat tartottak fel. Büntetést kapott: Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független), Burány Sándor (Párbeszéd), Gréczy Zsolt (DK), Gurmai Zita (MSZP), Hajdu László (DK), Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Keresztes László Lóránt (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), László Imre (DK), Mellár Tamás (Párbeszéd), Molnár Gyula (MSZP), Molnár Zsolt (MSZP), Oláh Lajos (DK), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Szél Bernadett (független), Tóbiás József (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Bertalan (MSZP), Vadai Ágnes (DK), Varga László (MSZP) és Varju László (DK).

A legmagasabb összegű elvonás - több mint 1,7 millió forint - két frakcióvezetőt, Szabó Tímeát és Tóth Bertalant sújtja.

A jobbikos képviselők közül Jakab Péterre szabták ki a legnagyobb büntetést. Az ellenzéki politikus azért nem kapja meg 1,2 millió forintos havi fizetését, mert elfoglalta az ülésteremben a miniszterelnök helyét, ott kezével letakarta a szavazógombokat, így Orbán Viktor nem tudott szavazni a szakképzési törvény módosításáról. Jakab Péter ezt követően az ülést vezető elnökkel egy időben, az ülésterem közepén állva egy kihangosított mikrofonba beszélt és igyekezett a zárószavazást megzavarni.

A többi jobbikos képviselőnek, Ander Balázsnak, Rig Lajosnak és Stummer Jánosnak azért csökkentették egyharmadával a havi javadalmazását, mert egy molinót tartott.

Az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Schmuck Erzsébet és Ungár Péter fizetése is csökken ugyancsak egyharmaddal, mert az ülés kezdetén "a rabszolgamunka" elleni tiltakozásul papírcédulákat szórt le a karzatról a padsorok közé.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×