Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.21
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay.com

Szakértő: az új autót vásárlóknak segít a nagycsaládosok autótámogatása

3-5 millió forintnyi önerő kell egy új, hétszemélyes autóhoz a kormányfő évértékelőjén elhangzott 2,5 milliós autóvásárlási támogatás mellé - tudta meg az InfoRádió Karner Miklóstól, az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettesétől. Kiderült az is, milyen autókra érvényes a támogatás.

Kedvező lehetőség a nagycsaládok autóvásárlási támogatása azoknak, akik új autóban gondolkodnak - vélekedett a kormányfői évértékelőn elhangzott 2,5 millió forintos állami támogatásról Karner Miklós, az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese. Meg kell azonban várni az "apróbetűs részeket".

"A 2,5 millió forint önmagában nagyon kevés információ ahhoz, hogy akár egy nagycsaládos apuka vagy anyuka el tudja dönteni, hogy tud-e ezzel élni vagy szeretne-e" - figyelmeztetett Karner Miklós.

Mint elmondta, elérhető már 3,5 millió forintért egyterű, hétszemélyes autó Magyarországon, ami azt jelenti, hogy mintegy másfél millió forintot kell előteremteni a legolcsóbb új autóhoz. "7-8 millió forintért már jól felszerelt 7 üléses modelleket lehet találni a piacon" - fordította le a számok nyelvére Karner Miklós. Azt mondta, nagyon kíváncsi a részletszabályozásra, például arra, hogy meddig nem szabad eladni az autót, kell-e, lehet-e felvenni hitelt a megvásárlásához, illetve lesz-e árminimum, ármaximum az autóknál.

Karner Miklós szerint jobb lett volna, ha oly módon bővült volna a 2,5 milliós támogatás, hogy az 1-1,5 milliós értékű, meghatározott korú használt járműre is járt volna. Az érintettek közül ugyanis sokan még 1,5 millió forint önrészt sem tudnak előteremteni. Igaz, várható volt, hogy egy ilyen támogatási formát az új autókhoz társítanak majd - tette hozzá.

Fogyasztás szempontjából a dízeles autók lehetnek kedveltebbek a szakértő szerint, ezek 6-7-8 litert fogyasztanak.

Karner Miklós szerint Magyarországon eddig nem volt túl nagy a hétszemélyes autók piaca, a háromgyermekesek eddig inkább egy nagyobb ötszemélyes autót vettek, sokan nem használták ki a hét ülést még három gyermekkel sem. Ezzel együtt is a szalonokban biztosan nő majd az érdeklődés a hétszemélyes kocsik iránt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×