Hiába jelentkeznek emberek ugyanolyan kvalitásokkal egy állásra vagy vesznek részt hasonló esélyekkel egy egyéni, pontozásos versenyen,
nagyobb esélye van a sikerre annak, aki utolsóként kerül a bírálók elé
- mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Barabási Albert László-hálózatkutató fizikus.
"Mikor nem tudunk teljesítményt mérni, akkor más mechanizmusok lépnek életbe. Ennek komoly következményei vannak:
ha például valaki bíró szeretne lenni Spanyolországban, az öt napon keresztül vizsgázhat bármelyik nap, de a hétfőiek 40, a péntekiek 70 százalékos eséllyel lesznek bírók."
Ha az ember mondjuk ebédnél szeret mindig ugyanaz a munkatárs mellé ülni, akkor beragadhatnak az információk, de az időzítésnek is fontos szerepe van: ha egy időben ebédelnek, jobban megosztják a tapasztalataikat is - mondta a hálózatkutató.
"Tizenöt százalékkal megnőtt a teljesítménye a gyengéknek is, mert hirtelen volt egy kötetlen lehetőségük, hogy tapasztalatot cseréljenek egymással. A tudást meg tudták osztani - sokkal barátságosabb körülmények között -, és igazából a tudás nem attól terjed, hogy kapunk-e háromórás memót arról, hogy hogy kell a munkát elvégezni;
akiben bízom, az szóban elmondja nekem, hogy tényleg valami hogyan néz ki."
Ha egy vezető véleményt kér a beosztottaitól, el kell azt fogadnia, ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy meg is kell fogadnia - hangsúlyozta Barabási Albert László.
"Miért kell finoman kezelni, hogy hogyan kérünk véleményt? Azért, mert
van egy hordahatás. Akik legelőször beszélnek valamiről, meghatározzák a narratívát,
hogy hogyan fogunk a többiekről beszélni, és hajlamos a csoport többi része csakis abból a szemszögből értelmezni az adott problémát, amelyikből az első néhány beszélő meghatározta.
Csordával szemben senki sem beszél egy idő után, mire az utolsó beszélőkhöz érünk, az emberek már eldöntötték a kérdést - tette hozzá a hálózatkutató fizikus.
Barabási Albert-László arról is beszélt az Arénában, egy sikeres csoportban szükség van nagyon jó teljesítményű egyénekre, de ez önmagában nem garantálja a sikert.
"Ha egy jó teljesítményű csoportot keresünk, nem szükséges az, hogy nagyon nagy IQ-jú, jól felkészült emberek legyenek ebben a csoportban, lényegében az egyéni IQ-szint nem számít.
Az sem, hogy egyénileg mennyire motiváltak. Az igen, hogy mennyire figyelnek egymásra oda, mennyire jól kommunikálnak, mennyire néznek egymás szemébe, illetve hogy van-e nő a csoportban. Érdekes módon, ha van nő egy csoportban, jobban teljesít a csapat."
Ennek nem az az oka, hogy a férfiak imponálni akarnak, az ok sokkal inkább a nők közösségi munkájában keresendő - mondta a hálózatkutató.
"Mi, férfiak sokkal individualistábbak vagyunk. A nők tipikusan - ebben a kontextusban - sokkal jobban tudnak kommunikálni egymással és másokkal úgy, hogy a csoport érdekeit tegyék előre és ne a magukét."
Barabási Albert-László hozzátette: a dolog tragédiája, hogy a nők számára sokak szerint kifejezetten hátrányos, ha csoportban kell dolgozniuk.
"A nőket kevésbé jutalmazzuk azokért az eredményekért, amelyeket csoportban érnek el. Erről gyönyörű eredmények vannak a közgazdaságtanban;
ha egy nő társszerzőként jelenik meg szakcikkben, úgy értelmezik az önéletrajzban, mintha nem is létezne a cikk.
Ha viszont egy férfinak van társszerzős cikke, akkor azok beszámítanak az előrejutásban."
Ez nem tudatos dolog - hangsúlyozta Barabási Albert László, hozzátéve: a férfiak esetében jobban elismerik a hozzájárulást a kollaborációban végzett munka eredményéhez, mint a nőknél.