Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Repülőgép érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ferihegyi 2-es leszállópályájára a főváros XVIII. kerületében. Előtérben balra a leszállópálya bevezető fénysora. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Ennyivel nőtt a budapesti zajszennyezés

A parlamentben is szóba került a ferihegyi reptér miatt a budapestieket sújtó zajszennyezés. Az illetékes államtitkár szerint a kormány mindent megtesz, az ellenzék azonban ezt kevesli.

Az MSZP-s Tóth Csaba vetette fel az Országgyűlés ülésén, hogy az utóbbi hetekben ugrásszerűen megnőtt a le- és felszálló repülőgépek zajára panaszkodó zuglói lakosok száma.

„Budapest felett északnyugati az uralkodó széljárás, ezért a repülőtérről induló járatok 70 százaléka ebbe az irányba, azaz Pest felé, 30 százaléka pedig délkeleti irányba, Üllő és Vecsés felé száll fel.

Az uralkodó széljárás és a repülőtér adottságai miatt a repülők jelentős része nem tudja kikerülni Zuglót”

- mondta a szocialista képviselő, aki azt kérdezte, milyen intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy csökkenjen a zuglóiak nyugalmát és egészségét veszélyeztető légtérzaj.

Farkas Sándor, az agrártárca parlamenti államtitkára válaszában aláhúzta, hogy zajmentes közlekedés nem lehetséges, ám a kormány mindent megtesz a zavaró tényező csökkentéséért, majd kitért arra is, hogy augusztus 16-án valóban módosultak a repülőtér felszállási eljárásai.

„Az eredmények alapján a bevezetett felszállási eljárások az érintett területeken összességében egyaránt eredményeztek pozitív és csekély mértékű negatív zajterhelési változást. A felszállási eljárások nyomvonalának módosítása következtében a felszálló repülőgépek repülési útvonala jelentősen távolabb került a XVI. kerület déli határától, ennek következtében az Istvánmező, Kiszugló, Nagyzugló, Rákosfalva, Törökőr területének érintettsége csökkent” - fejtette ki az államtitkár.

A zajterhelés több területen is módosult, ám kevesebb mint 3 decibellel,

így sehol nem kell módosítani a zajgátló védőövezet határait – tette hozzá az államtitkár.

Tóth Csaba nem fogadta el Farkas Sándor válaszát, ám az Országgyűlés kormánypárti többsége igen.

A XVIII. kerület fideszes polgármestere, Ughy Attila egyébként múlt héten nyújtott be petíciót a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálatnak annak érdekében, hogy haladéktalanul állítsák vissza az augusztus 16-a előtti felszállási rendet a reptéren, mert a kerületben érezhetően megnőtt a zajszennyezés.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Ki sem fizették még a helyreállítási alap pénzeit, már tömeges visszaélésekre gyanakodnak

Az Európai Unió 650 milliárd eurós helyreállítási alapja a lezárásához közeledik, miközben az ellenőrzési rendszer több eleme csak a kifizetések megindulása után állt fel, ez pedig megnövelte a visszaélési kockázatokat – állítja az Európai Számvevőszék friss különjelentése. Az auditorok felróják a késve kiépített kontrollrendszereket, nem egységes adatbányászati gyakorlatokat és egymásnak nem teljesen megfelelő jelentési számokat, ami a program végjátékában különösen kockázatossá teszi a rendszert. A tét túlmutat az RRF-en: ha a következő uniós költségvetésben szélesebb körben is teljesítményalapú finanszírozás jön, a mostani tapasztalatok precedenst teremtenek az uniós pénzek jövőbeli ellenőrzésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×