Infostart.hu
eur:
385.16
usd:
332.09
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Rangsorolták a hazai nagyvállalatokat – hetilapszemle

A Figyelő az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatról közöl összeállítást. A HVG az 50 legnagyobb magyar nagyvállalatot állította rangsorba az árbevétel, a létszám, az eredmények és a saját tőke alapján.

A Figyelő az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatról közöl összeállítást. Az ázsiai ország két gazdasági, társadalomfejlődési korszak közötti szakaszban van, és mindenekelőtt kénytelen szembesülni ennek nehézségeivel. Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi vámháború nyugati közgazdászok szerint évi mintegy fél százalékot vág le az amúgy is lassú gazdasági fejlődés üteméből. Ami persze még így is nagyjából kétszerese az EU átlagnak, és 2018 második negyedévében (éves szinten) 6,7 százalékot ért el az első negyed 6,8-es értéke után.

A HVG az 50 legnagyobb magyar nagyvállalatot állította rangsorba az árbevétel, a létszám, az eredmények és a saját tőke alapján. Mint a lap szerzője írja, háromféleképpen lehet előrelépni a magyar cégek toplistáján: jól működő nagyvállalatként, a kormányzati centralizáció kedvezményezettjeként, illetve adóoptimalizáló multik lerakataként. Az élen a MOL, az Audi Hungária, az MVM, a Mercedes és a General Electric magyarországi vállalatai állnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×