eur:
395
usd:
365.48
bux:
65377.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Meghalt Aczél Endre

Az újságíró 74 évet élt, halálhírét megerősítette a család a fuhu.hu-nak.

Aczél Endre 1944-ben született. 17 éven át az MTI munkatársa volt, eleinte külpolitikai tudósítóként, majd szerkesztőként. 1974 és 1977 között pekingi, 1981 és 1985 között londoni tudósítóként dolgozott.

Budapest, 2005. március 15.
Aczél Endre publicista.
MTI fotó: Szigetváry Zsolt
Aczél Endre publicista
MTI fotó: Szigetváry Zsolt

Hazatérése után a Magyar Televízióhoz került, 1986 és 1990 között volt a Híradó főszerkesztője, az utolsó évben ő vezette A Hét szerkesztőségét is.

1990-ben néhány hónapig a Kurír társfőszerkesztője volt, majd több mint 25 éven keresztül a Népszabadság vezető publicistája, külpolitikai témájú írásait más lapok is gyakran közölték.

1999-től 2008 februárjáig a Nap-kelte műsorvezetője volt, közben pedig elindította a Magyar Rádióban Acélsodrony című műsorát, amelyet később a Klubrádióban folytatott - írta a portál.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×