Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
324.21
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lovász László: fontosak a garanciák

Még folynak a tárgyalások a Magyar Tudományos Akadémia jövő évi költségvetéséről, de az MTA elnöke szerint közel a megegyezés.

Lovász László az M1-en egyebek között arról beszélt, hogy szerinte az intézethálózat alapműködését szolgáló forrásokat az akadémiánál kell hagyni. A határozatlan idejű, tehát állandó állásban lévő kutatók bére például nem jöhetne kívülről, annak állandónak kell lennie a stabilitás biztosításához.

Lovász László fontosnak nevezte a garanciákat, mint mondta,

nem nekünk, hanem a fiatal kutatóknak.

Az MTA különleges intézmény abból a szempontból, hogy ez a világ egyetlen olyan akadémiája, melyet nem egy király vagy egy kormány hozott létre, hanem közadakozásból jött létre. Tekintélye ezért nagyobb, és ez nagy szerepet játszik abban is, hogy egy fiatal kutató az akadémiához kerül-e.

Ha ez a tekintély csorbul, az visszavetheti azon igyekezetünket, hogy a fiatal kutatókat hazacsábítsuk

– hangsúlyozta az Akadémia elnöke.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábban felajánlotta egy közös, tudósok, akadémikusok és egyetemi rektorok alkotta munkacsoport létrehozását, amely segítene a vitás kérdések eldöntésében.

Az MTA elnöke azt mondta, egyetértenek abban, hogy a különböző pályázatok felügyelete továbbra is az Akadémia feladata lenne. A munkacsoport feladata az lehetne, hogy kijelölje azokat a területeket, amelyekre érdemes fókuszálni. Ezt megfelelő gondossággal el lehet végezni, de 6-8 embernél sokkal többet kell bevonni, hiszen 6-8 ember még a saját tudományterületét se tudja átlátni.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×