Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
315.77
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Így látta az ellenzék Orbán Viktor beszédét

Az ellenzéki pártok bírálták Orbán Viktor kormányfő parlamenti beszédét.

A Jobbik szerint imponáló lenne Orbán Viktor beszéde, ha nem ő tartotta volna, és az elmúlt nyolc évben nem ő lett volna a miniszterelnök. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője Orbán Viktor parlamentben elmondott beszéde után azt mondta, sok szép szó és gesztus fogalmazódott meg, ezek között említette a háromharmad képviseletét. Furcsállotta azonban, hogy az elmúlt nyolc évben a megosztás politikáját mutatta be a miniszterelnök. Hozzátette: legutóbb Gyurcsány Ferenc alkalmazta az "oszd meg és uralkodj" elvet, de az a politika megbukott.

Elmondta azt is, hogy a miniszterelnök beszéde több ponton fenyegetés is tartalmazott, de Gyöngyösi Márton szerint csak az fenyegetőzik, aki fél.

A frakcióvezető szerint Orbán Viktor olyan gazdasági és társadalmi víziót rajzol fel, amely "köszönőviszonyban sincs" a realitásokkal. Az országot az elvándorlás, a demográfiai katasztrófa és az elszegényedés jellemzi. Közölte továbbá, ha igaz lenne az, amit Orbán Viktor állít, hogy Magyarország a lehetőségek országa, akkor nem a külföldi álláskeresések száma, hanem a külföldről beáramló emberek száma növekedne, akik itt akarnának boldogulni.

Ma az ország Gyöngyösi Márton elmondása szerint a korrupcióra épül, oligarchák működtetik, a fiatalok pedig tömegesen menekülnek el.

Kitért arra is, hogy "csúcsra járatták" a gyűlöletkampányt és a megosztás politikáját, Magyarország pedig nemzetközi szinten elszigetelődött. Ehelyett az összefogás politikáját kell követni, és úgy lehet az országot emelkedő pályára állítani, ha eljuttatják a magyar álláspontot a brüsszeli tárgyalóasztalokig.

Az MSZP-P nem akart tapsolni és gratulálni

Az MSZP-Párbeszéd a választások bizonyítottan rendszerszintű manipulálása miatt nem vett részt Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti megválasztásán - közölte az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője.

Tóth Bertalan azt mondta, nem kívántak "sem tapsolni, sem gratulálni" egy olyan miniszterelnöknek, akinek pártja "bizonyítottan rendszerszinten manipulálta a választásokat". Felhívta a figyelmet a választási eljárási törvényre, amit szerinte Áder János köztársasági elnök és Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke is kifogásolt.

Tóth Bertalan közölte, nem kívántak sem tapsolni, sem gratulálni egy olyan miniszterelnöknek, akinek gázszerelője uniós és magyar adófizetői pénzekből ma már Magyarország leggazdagabb embere. Azért sem vettek részt a választáson, mert a kormányfő családtagja "bizonyítottan szervezetten csalta el az európai uniós pénzeket" – tette hozzá.

Szóvá tette azt is, nem volt lehetőség arra, hogy a kormány programjáról vitatkozzanak. Tóth Bertalan szerint Orbán Viktor egyoldalúan közölte álláspontját, és ilyet már hallottak 2010-ben és 2014-ben is, csak éppen soha nem az történt, amit a miniszterelnök bejelentett. 2010-ben nem jelentette be, hogy elvonják a magánnyugdíjpénztári befizetéseket, hogy százmilliárdokat vonnak ki az egészségügyből, az oktatásból, hogy megvonják a szociális ellátásokat, hogy korlátozzák és kiüresítik az önkormányzati rendszert – sorolta. A szocialista politikus közölte, most is arra készülnek nem az fog történni, amit a miniszterelnök bejelentett.

Tóth Bertalan szerint lehetetlennek tűnő dolgokat ígért a kormányfő, amikor azt mondta, Magyarország 2030-ra Európa első öt legélhetőbb országa között lesz. Szerinte azért eddig tervez Orbán Viktor, mert eddig tart az EU következő költségvetési ciklusa.

Összegzése szerint Orbán Viktor az elmúlt nyolc évhez hasonló igazságtalan gazdaságpolitikát akar folytatni, az MSZP-Párbeszéd viszont az igazságosságra épülő szociális demokráciában hisz.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője semmitmondónak értékelte a miniszterelnök beszédét és jelezte, nem arra figyelnek, amit Orbán Viktor mondott, hanem amit tenni fog. Hozzátette: a miniszterelnök beszédében a szöges ellentétét vázolta fel annak, amit az elmúlt nyolc évben csinált. Folyamatos forráskivonás történt az egészségügyből és az oktatásból - mondta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd a kormányfő egészségügy ésszerűsítésére vonatkozó kijelentését nem tudja másként értelmezni, minthogy "Orbán Viktor az egészségügy privatizációjára készül". Mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák - hangoztatta.

Szabó Tímea szerint Orbán Viktor szavaiból egyértelművé vált, a következő négy évben Magyarország semmi jóra nem számíthat. A miniszterelnök 2030-ig továbbra is le kívánja nyúlni saját haverjainak az uniós pénzeket, ez egy egészen konkrét ígéret - mondta.

Jelezte, az MSZP-Párbeszéd a korrupció megállításán és szociális demokrácia meghonosításán fog dolgozni.

A konkrétumokat hiányolja az LMP

Nem hangzott el konkrétum Orbán Viktor beszédében - mondta Ungár Péter, a Lehet Más a Politika párt (LMP) országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus szerint "semmit nem tudunk arról", hogy a miniszterelnök hogyan akarja "Magyarországot a top ötbe kormányozni a következő időszakban", mint ahogy nem világos az sem, hogy "minek a top ötjébe".

Ungár Péter szerint ismét egy számon kérhetetlen ígéret hangzott el.

Hozzátette: az LMP álláspontja amíg Magyarországon európai árak vannak, de európai átlag alatti bérek, és 28 500 forint az alapnyugdíj, addig nem lehet felzárkózásról vagy az európai átlag megelőzéséről beszélni.

Ungár Péter botrányosnak nevezte, hogy a miniszterelnök Paks II.-t a napenergiával egy lapon emlegette, és mind a kettőt fenntartható energiának nevezte, mert szerinte Paks "mocskos energia", és ígéretet tett arra, hogy az LMP tovább küzd Paks II. ellen.

Kitért arra is: addig nem lesz demográfiai fordulat, amíg a kormány csak a 2. és 3. gyermek születését támogatja, miközben a magyar családoknak már az első gyermek vállalása is gondot okoz, valamint amíg nem támogatja az egyszülős családokat.

Arról, hogy az ellenzéki párt tagjai miért nem vettek részt Orbán Viktor eskütételén, azt mondta, pártja politikusai arra szerződtek, hogy annak a 404 ezer embernek a hangját fogják hallatni az országgyűlésben, akik rájuk szavaztak, de ma erre nem volt lehetőség, hiszen nem volt szó a kormányprogramról, és nem volt semmilyen vita.

DK: ez több a demokrácia megcsúfolásánál

A Demokratikus Koalíció (DK) közleményt adott ki. Mint írják, a választási rendszerrel, a határon túli szavazatokkal, a félelemkeltő agymosással és a választási csalásokkal összetrükközött kétharmad birtokában Orbán Viktor ma nyíltan arról beszélt a parlamentben, hogy 2030-ig tervez. Ez több a demokrácia megcsúfolásánál – teszi hozzá a párt.

A DK szerint Orbán Viktor 20 évvel ezelőtt azt mondta, hogy aki azt állítja, hogy rajta kívül nincs más alternatíva, "az nem kormányozni, hanem uralkodni akar". A DK szerint Orbán Viktor pontosan ezt teszi, amikor 2018-ban 2030-ig kitartó hatalomról álmodozik. A DK már most figyelmezteti a miniszterelnököt: aki kormányzás helyett uralkodni akar, azt nem leváltani, hanem elkergetni szokták – olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×