Infostart.hu
eur:
381.8
usd:
327.82
bux:
109235.43
2025. december 5. péntek Vilma
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a 2.0 Mi vagyunk a többség - újabb tüntetés a demokráciáért! címmel meghirdetett demonstráción Budapesten, a Szabad sajtó útnál felállított színpadon 2018. április 21-én.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Márki-Zay Péter elmondta, lesz-e az ellenzék vezetője

Felszólalt ugyan a szombati kormányellenes tüntetésen a vásárhelyi polgármester, de semmilyen vezető szerepet nem tervez a megújuló ellenzéki mozgalomban.

„Szó sincs arról, hogy bármilyen vezető szerepet elvállaltam volna a szombati beszédemmel.

Ez a feladat több teljes embert kíván, nekik minden támogatást megadok, amit tudok. Én azonban Vásárhelyet irányítom” – mondta a Zoom.hu-nak Márki-Zay Péter azzal kapcsolatban, hogy egyedüli politikusként felszólalt szombaton a kormányellenes tüntetésen.

Hódmezővásárhely februárban megválasztott független polgármestere hozzátette, még nem tudja pontosan, hogy néz majd ki az ellenzéki összefogás, de egyre közelebbi, miután minden pártból vannak emberek, akik ezt támogatják. Ők elkötelezettek a rendszer megváltoztatásában – tette hozzá.

Mint mondta, egy olyan mozgalmat lát kialakulni, mely egy ernyőszervezetként működik majd. Ehhez olyanok is csatlakozhatnak, akik nem párttagok, de elkötelezettek az ellenzéki együttműködésben. Az ezt firtató kérdésünkre válaszolva elmondta,

a következő választásokra már ezzel a mozgalommal készülhetnének.

Nem gondolja, hogy bármikor is késő lenne egy ilyen lépés megtétele: szerinte akkor tudja túlélni ezt az időszakot a rendszernek nem behódoló polgármester, politikus, bíróság és még a sajtó is, ha összefognak.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Aukciós rekordok idén: Maurer és Moholy-Nagy az élen

Aukciós rekordok idén: Maurer és Moholy-Nagy az élen

Májusban a Sotheby’s New York aukciósházban értékesítették Moholy-Nagy László Am 3 (1923) című mesterművét, amely forintban számolva minden idők legdrágábban eladott, magyar festő által készített alkotása lett. Az értékesítés a 2025-ös féléves forgalom egyik legfontosabb hajtóerejének bizonyult, és hozzájárult ahhoz, hogy az év első hat hónapjának összforgalma meghaladja az előző két év azonos időszakának eredményeit - írja összesítésében a műtárgy.com.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×