Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Villanyoszlopnak ütközött, összetört személygépkocsi Budapest XIII. kerületében, a Váci úton 2016. január 13-án. A balesetben egy nő és egy kisgyerek sérült meg.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Itt a lista - ezek Budapest legveszélyesebb útjai

Jelentősen nőtt a sérüléses balesetek száma Budapest 20 legveszélyesebb útján.

A budapesti Váci úton 67 olyan baleset volt a Nyugati pályaudvart az északi városhatárral összekötő szakaszon 2016-ban, amelyben megsérültek vagy meghaltak autósok, kerékpárosok, esetleg gyalogosok. Ez brutális, 63 százalékos növekedés a 2011-es 41 sérüléses balesethez képest.

Öt esztendővel ezelőtt is, most is a Váci út végzett az első helyen azon a listán, amely Budapest legtöbb balesetet jegyző útjait rangsorolja. A dobogó másik két szereplője sem változott, a Pesti út lett a második, a Szentendrei a harmadik a statisztikai hivatal adatai szerint.

A Vezess által a KSH-tól kikért legfrissebb, 2016-os lista szerint általános a főváros jelentős forgalmú útjain a személyi sérüléses balesetek számának növekedése. A feketelistán szereplő 20 útból 16-ra többször kellett mentőt hívni 2016-ban, mint öt évvel korábban. Összesen 567 komoly baleset történt 2016-ban ezeken az utakon a 2011-es 499 balesettel szemben, ami 14 százalékos növekedés.

Itt a lista első 10 helyezettje (zárójelben a 2011-es balesetszámuk és az akkori helyezésük):

  1. Váci út – 67 baleset (41., 1.)
  2. Pesti út – 48 baleset (37, 2.)
  3. Szentendrei – 45 baleset (34, 3.)
  4. Thököly út – 41 baleset (22, 12.)
  5. Rákóczi út – 41 (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  6. Hungária körút – 40 baleset (25, 9.)
  7. Budaörsi út – 34 baleset (26, 8.)
  8. Soroksári – 33 baleset (27, 7.)
  9. Jászberényi út – 24 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top25-ben)
  10. Andrássy út – 23 baleset (29, 5.)
  11. Szerencs utca – 23 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  12. Hűvösvölgyi út – 22 (14, 30.)
  13. Könyves Kálmán körút – 22 baleset (23, 11.)
  14. Üllői út – 22 baleset (22, 13.)
  15. Szerémi út – 20 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  16. Kossuth Lajos utca (XXI. kerület) – 20 baleset (28, 6.)
  17. József körút – 20 baleset (16, 25.)
  18. Teréz körút – 19 baleset (nincs adat 2011-ből, akkor nem szerepelt a top20-ban)
  19. Baross utca – 19 baleset (15, 28.)
  20. Fogarasi út – 19 baleset (17, 20.)

A KSH szerint a Szerencs utca, a Szerémi út, a Teréz körút – ahogyan a Rákóczi és a Jászberényi út – új szereplő a listán. Kisebb mértékben emelkedett Budapest nagy körgyűrűjén a balesetszám, viszont ha összeadjuk a Hungária és a Könyves Kálmán körút, valamint a Róbert Károly út (19) baleseteinek számát, már jóval a Váci előtt járunk (81 sérüléssel járó baleset 2016-ban).

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×