eur:
393.5
usd:
364.48
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hosszú évekig múzeumhiány lehet Budapesten

Bár Balog Zoltán február 23-án bejelentette, hogy az előzetes tervek szerint halad a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) építése, a Magyar Nemzet információi szerint idén már biztosan nem adják át a komplexumot.

A 20 milliárd forintból épülő központ legkorábban jövő tavasszal készülhet el, de valószínűbb, hogy csak 2019 nyarán vehetik birtokba a múzeumi szakemberek – írja a lap.

Az egykori izraelita kórház területén létesülő, öt épületből álló, összesen 37 ezer négyzetméteres központban raktárak, restaurátor-műhelyek, kutatószobák, irodák lesznek, illetve itt kap helyet a Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) és egy látogatóközpont is, amelyet a korábbi imaházban alakítanak ki. Az épületek közötti területen egy 13 ezer négyzetméteres parkot hoznak létre, és a beruházás részeként mélygarázs és kertészház is épül.

A tervezett komplexumban a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint 350 ezer műtárgyának megőrzésére és tudományos kutatására lesz lehetőség, de az épületegyüttes a Városligetben létrehozott új intézményeknek is szakmai és infrastrukturális hátteret biztosít, és az elképzelések szerint a meglévő budapesti és a vidéki múzeumoknak is segítséget nyújthat a jövőben.

Két évvel ezelőtt 2018 tavaszára ígérték a komplexum átadását. A központot a Narmer Építészeti Stúdió tervezte. Az első fázisban a mélyépítési munkákra kiírt közbeszerzési pályázatot a Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. nyerte el. A két új épület 0 szintig történő szerkezetépítési munkái 4 milliárd forintba kerülnek.

A teljes projektre vonatkozó generálkivitelezési tenderen a Strabag-MML a Strabag Építő Kft.-vel és a német Ed. Züblin AG-val közös pályázata győzött, ez további 12 milliárd forint költséget jelent. A közbeszerzési értesítő szerint az építési munkák után tavaly októberben a központ raktártechnikai eszközökkel történő felszerelésére írtak ki pályázatot. Ez azonban eredménytelenül zárult, így decemberben meg kellett ismételni a tendert. Az új kiírásban hangsúlyozták, hogy

az eljárás elhúzódása esetén az építési beruházás felfüggesztése válna szükségessé,

amely jelentős időtöbblettel és költségnövekedéssel járna.

A lap szerint a raktártechnika a beruházás neuralgikus pontja: várhatóan a kivitelezési munkák elhúzódása miatt késik majd a komplexum átadása. A barnamezős beruházás egy évek óta kihasználatlanul álló, folyamatosan romló állapotú épületegyüttest tölt meg újra élettel. Az OMRRK enyhítheti a hazai múzeumok raktározási gondjait, nem beszélve a restaurátorok és a művészetelméleti szakemberek számára nyújtotta előnyökről. Ha pedig az ígéretekhez hűen sikerül megőrizni valamit a nagy múltú épületegyüttes kulturális örökségéből is, ez a beruházás sikerrel nyithatná meg a Liget projektet.

A Szabolcs utcai izraelita kórház Freund Vilmos tervei alapján épült, 1889-ben adták át. Az intézmény folyamatosan bővült, a két világháború között Budapest egyik legrangosabb kórháza volt, ahol vallási hovatartozástól függetlenül látták el a betegeket. 1950-től állami kórházként, 1956-tól Orvostovábbképző Intézet néven működött tovább.

1973-ban az intézmény egyetemi rangot kapott, 1985-ben Orvostovábbképző Egyetem, majd 1993-tól a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Orvostovábbképző Kara lett. A 2000-es integráció során beolvadt a Semmelweis Egyetembe, 2001-ben felsőoktatási intézményként megszűnt, ekkortól Országos Gyógyintézeti Központ néven működött tovább egészen 2007-ig, amikor Horváth Ágnes egészségügyi „reformja” során bezárták.

A Liget projekt részeként radikálisan átalakul a Városliget. A sok vitát kiváltó, eddig megnyugtató válaszok, szakmai és társadalmi konszenzus nélkül álló, (egyelőre) több mint 250 milliárd forintos beruházás keretében – a tervek szerint – felépül az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum új épülete. Visszaépítik az egykor a park szélén álló Városligeti Színházat és a Közlekedési Múzeum pavilonépületét is, amely a magyar innováció eredményeit mutatja majd be. Pannon Parkkal bővül az Állatkert, megújul a Vajdahunyad vára és az Olof Palme-ház is.

A Liget projekt honlapján is olvasható ígéretek szerint az OMRRK idén, a Közlekedési Múzeum, a Magyar Zene Háza, az Olof Palme-ház és a Pannon Park pedig jövőre készülne el. Ezt követné 2020-ban az Új Nemzeti Galéria.

A Magyar Nemzetet a Szépművészeti Múzeum úgy tájékoztatta, hogy az OMRRK a terveknek megfelelően készül el. A lap hangsúlyozta: jelen pillanatban csak a Nemzeti Múzeum (illetve a nemsokára épp ugyancsak költöző Nemzeti Galéria) van nyitva Budapesten a nagyok közül, az ősszel megnyíló Szépművészetit pedig legjobb esetben is csak 3 évvel később követheti a Néprajzi és az Új Nemzeti Galéria. Késés esetén azonban a nagyközönség akár a teljes következő választási ciklusra is e múzeumok nélkül maradhat.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×