Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Veszélyben a balatoni települések

Veszélyben a balatoni települések

A Balaton magas vízállása egyelőre nem okoz problémát a déli part alacsonyan fekvő településein, bár a csatornák már telítettek – mondta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella hozzátette: a hirtelen felmelegedést követő olvadás vagy a böjti szelek azonban problémát okozhatnak a Balaton déli partján a következő hetekben.

A Balaton mai átlagvízállása 127 centiméter – tájékoztatott Siklós Gabriella. Ennek oka, hogy a kiemelkedően csapadékos decemberben nagyon sok volt a vízgyűjtő területekről történő hozzáfolyás – tette hozzá.

A február elején megnyitott Sió-zsilip másodpercenként 38 köbméter vizet ereszt ki a Balatonból, míg a Zalából és más forrásokból 26-26 köbméternyi folyik be. „Most már elértük azt, hogy kevesebb folyik be, mint amennyi ki, tehát a vízszint nagyon-nagyon lassan csökkenni fog a most következő napokban” – hangsúlyozta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Ám az előrejelzések szerint melegedés következik, így számítani kell arra, hogy a hóban lévő vízkészlet olvadásával még több befolyás keletkezik – tette hozzá.

A magas vízszint egyelőre nem okoz gondot a déli part alacsonyan fekvő településein, bár a csatornák telítettek – mondta Siklós Gabriella. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai folyamatosan figyelik ezeket a területeket, hiszen számítani lehet arra, hogy következő néhány hétben megérkezhetnek az erős böjti szelek, melyek már okozhatnak gondot ilyen magas vízállás mellett – tette hozzá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×