Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Budaörs tovább küzd az állam döntése ellen

A Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel Budaörs önkormányzata abban a perben, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla a magyar állam javára döntött a szolidaritási hozzájárulás intézményét kifogásoló helyhatósággal szemben.

Budaörs azért indított pert az állam ellen, mert úgy látta, hogy miután az állam átvette az iskolák üzemeltetését és szolidaritási hozzájárulást vetett ki az önkormányzatokra ezek fenntartásának költségeire hivatkozva, Budaörs esetében az összeg túlzottan magas. A polgármester korábban elmondta: 700-800 millió forintba került korábban az iskolák fenntartása, most pedig ennek a háromszorosát vonják el a várostól, és ezzel „bedöntik a költségvetést”.

Úgy tudni, hogy szolidaritási hozzájárulásból ez évre az állam 21 milliárd forintot vár, ennek mintegy 10 százalékát Budaörsnek kellene befizetni.

A polgármesteri hivatal csütörtöki közleményében azt írta, értékelésük szerint a Fővárosi Ítélőtábla nem vizsgálta érdemben a per másodfokú tárgyalásán az érveiket, és azt sem, hogy jogtalanul von-e el az állam évi 2,1 milliárd forintot a várostól.

Hozzátették: a táblabíróság azzal zárta le a pert, hogy csak az Alkotmánybíróság mondhatja ki, ha az állam alaptörvény-ellenes vagy az önkormányzati törvénybe ütköző jogszabályt alkotott.

Első fokon az önkormányzat javára döntöttek

A polgármesteri hivatal felidézte: a nyáron első fokon részítélet született az ügyben. Ebben a Fővárosi Törvényszék kötelezte az államot arra, hogy a szolidaritási hozzájárulás címén addig elvont több mint hétszázmillió forintot és annak kamatait fizesse vissza az önkormányzatnak. A keddi másodfokú tárgyaláson azonban a Fővárosi Ítélőtábla a részítéletet ítéletnek tekintette és a teljes keresetet elutasította, amivel a közlemény szerint "megakadályozta, hogy az eljárás - a nyári részítélet kihirdetésekor elhangzottak szerint - 2018. januárban folytatódjon". A kártérítési per így jogerősen lezárult.

Arról, hogy az önkormányzat a Kúriához fordul jogorvoslatért, Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) polgármester beszélt a képviselő-testület 2017. október 11-én tartott rendkívüli ülésén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán, a bírósági döntésről szóló közleményében azt írta: az elmúlt években a hazai önkormányzati rendszer feladatellátásának köre és finanszírozási eszközei is átalakultak, az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében az állam átvette az iskolák fenntartási, működtetési feladatait. A települések közötti szolidaritás jegyében az átlagosnál lényegesen jobb jövedelmi helyzetű és gazdasági teherbíró képességű önkormányzatok a szolidaritási hozzájáruláson keresztül járulnak hozzá ezen közfeladat ellátásához. Budaörs azonban nem értett egyet a szabályozással, így pert indított az állam ellen.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×