Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Október közepén megpecsételődhet Botka László sorsa

Október közepén megpecsételődhet Botka László sorsa

Az ellenzéki pártoknak nem tetszik az MSZP ajánlata.

Hiába utasították vissza a megszólított ellenzéki pártok Botka László ajánlatát, miszerint a listás helyek felét nekik adná az MSZP, a szocialisták képtelenek elfogadni, hogy sem belőlük, sem miniszterelnök-jelöltjükből nem kérnek a baloldalon. A Magyar Idők információi szerint akár alig egy hónap múlva, az MSZP október közepén esedékes választmányi ülésén eldőlhet Botka László sorsa.

"Továbbra is azt kérjük a demokratikus ellenzék pártjaitól, hogy az összefogásról eddig érkezett egyetlen valódi, számokat is tartalmazó, nem feltételezéseken alapuló ajánlatot, Botka Lászlóét, érdemi párttestületeik tárgyalják meg, és vegyék figyelembe szimpatizánsaik, választóik véleményét is, akik kormányváltást akarnak" – reagált Botka László kommunikációs stábja arra, hogy az LMP, a DK, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd órákon belül nemet mondott az MSZP miniszterelnök-jelöltjének közös listára tett javaslatára, amire csupán a Fodor Gábor vezette Liberálisok mutatkoztak nyitottnak.

Harangozó Tamás az ATV-ben azt hangoztatta: ezen pártok szavazóinak a 80-98 százaléka gondolja úgy, hogy valamilyen választási szövetségben együtt kell működni, sőt az LMP-szavazók 98 százaléka is egyetért ebben. Arra a kérdésre, hogy ezt a számot mire alapozza, Botka kabinetfőnöke azt válaszolta: az MSZP saját, belső megrendelésre készült kutatására, amelynek szerinte biztosan lesz olyan része, amit később a nyilvánosság elé tárnak.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×