Infostart.hu
eur:
381.49
usd:
327.28
bux:
109281.05
2025. december 5. péntek Vilma
Újabb háztartásigép-pályázatot kellett felfüggeszteni

Újabb háztartásigép-pályázatot kellett felfüggeszteni

10 ezernél több pályázó jelezte támogatási igényét a háztartási nagygép-csere programban Észak-Magyarországon.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az észak-magyarországi pályázatot a háztartási gépek cseréjére hétfőn 13 óra 30 perckor fel kellett függeszteni. Az Otthon Melege Program háztartási nagygép-csere alprogramját az észak-magyarországi régióban is óriási érdeklődés övezte

 A múlt héten az első két régióból (észak-, és dél-alföldi) összesen több mint 16 ezer pályázó jelentkezett a hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek energia-megtakarítást eredményező cseréjére, az Otthon Melege Programban. 

A folytatásban elsőként a nyugat-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot, augusztus 16. szerda reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

A pályázati adatlap előzetesen is kitölthető.

Ha valakinek az internetes ügyintézés akadályokba ütközik, lehetősége van a nevében eljáró közreműködését kérni,

ilyenkor pályázati útmutatóhoz mellékelt meghatalmazotti nyilatkozatot kell kitölteni.

A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege Program már több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Este bizonyítványt osztanak Magyarországnak – mutatjuk, mit csinál a forint

Este bizonyítványt osztanak Magyarországnak – mutatjuk, mit csinál a forint

Mozgalmas időszak áll a forint mögött: a hét folyamán többször már a 380-as szint környékén járt az euróval szemben a hazai fizetőeszköz jegyzése, majd a tegnap váratlanul gyors gyengülést hozott. A mai napot jól indította a valuta, kora reggel meggyőzően menetelt a közös európai devizával szemben, de már délelőtt elfogyott a lendület. A kereskedésnek rövid távon az amerikai adatok érkezése adhat irányt, késő este pedig a Fitch Ratings közli majd, hogy mi lett az eredménye Magyarország hitelminősítői felülvizsgálatának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×