Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Több hallgatót vettek fel, mint tavaly

Több hallgatót vettek fel, mint tavaly

Ugyan az idén kevesebben - mintegy 105 ezren - jelentkeztek a felsőoktatásba mint tavaly, ám több új hallgatót vettek fel az intézmények; a pontos szám még nem ismert - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Gulyás Tibor hozzátette: az elmúlt években 105 és 111 ezer között mozgott a jelentkező fiatalok száma. A legnépszerűbb szakok a gazdálkodás menedzsment, az óvodapedagógus, a mérnök-informatikus és a programozó-informatikus voltak.

Mint elmondta: a ponthatárokat egyes esetekben az állam határozza meg. Ilyen a jogászképzés, aminél 460 pont volt a ponthatár; ettől néhány ponttal eltérhettek az intézmények.

Más esetekben az befolyásolta a ponthatárokat, hogy mely intézménybe hányan jelentkeztek egy adott szakra és mennyi volt a rendelkezésre álló hely - sorolta.

A felvételről, vagy annak elutasításáról szóló SMS-eket szerda este már a legtöbb jelentkező megkapta, de a csütörtökön mindenkihez megérkezik az értesítés.

A hivatalos határozatokat pedig augusztus 5-ig küldik ki - mondta.

Több hallgatót vettek fel, mint tavaly

Arról is szólt, hogy ezt követően mindenkinek, akit nem vettek fel lehetősége lesz fellebbeznie a döntés ellen, illetve pótfelvételi eljárásban is jelentkezhet valamelyik egyetemre, vagy főiskolára.

Jelenleg 280 ezer hallgató tanul a magyar felsőoktatásban - tájékoztatott Gulyás Tibor.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×