Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
324.4
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Galló Istvánné: a kormány törvényt szegett

Galló Istvánné: a kormány törvényt szegett

Nem emelkednek úgy a pedagógusbérek, ahogy a kormány korábban azt jelezte – hívta fel a figyelmet Galló Istvánné. „Az, hogy a köznevelési törvény változásait egyáltalán nem hozták be a Köznevelési Érdekegyeztető Tanácsba – amit jogszabály ír elő – mondhatnám úgy, hogy nagyon sajnálatos, és mondhatnám úgy is, hogy a kormány tulajdonképpen törvényt szegett” - fogalmazott a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

A PSZ elnöke szerint hiányzik az érdemi egyeztetés az oktatási államtitkárság és a pedagógus szakszervezetek között.

„A 2016-17-es tanévben az együttműködés, a tárgyalások tulajdonképpen megakadtak az államtitkársággal. Azt kell mondjam, hogy ebben az évben nem mutattak nagy buzgóságot, hogy a Köznevelési Érdekegyeztető Tanácsot összehívják. Legutóbb akkor hívták össze, amikor már a köznevelési törvény a parlament előtt volt, a költségvetési törvény a parlament előtt volt, és a költségvetési törvényhez módosító javaslatokat már nem lehetett benyújtani.

Tehát teljesen formális tájékoztatás volt a 2018-as költségvetési törvény oktatási ágazatát érintő részéről. Ez nem érdekegyeztetés.

Az, hogy a köznevelési törvény változásait egyáltalán nem hozták be a Köznevelési Érdekegyeztető Tanácsba – amit jogszabály ír elő – mondhatnám úgy, hogy nagyon sajnálatos, és mondhatnám úgy is, hogy a kormány tulajdonképpen törvényt szegett” - fogalmazott a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Galló Istvánné: a kormány törvényt szegett

Galló Istvánné kifogásolt azt is, hogy nem rendezett a bérek kérdése, holott a kormányzati szereplők rendszeresen beszélnek a pedagógus-béremelésről.

„A költségvetési törvényben gondoskodni kell arról, hogy a pedagógusok előmeneteli rendszerében a pedagógus-béreket karban tartsák, mert 2018. január 1-jétől a garantált bérminimum több lesz, mint a pályakezdő gyakornok bére.

2018-ban a garantált bérminimum 180 ezer forintnál több lesz, míg egy pályakezdő gyakornok fizetése 177 ezer forint.

Akkor nem lehet pedagógus-béremelésről beszélni, ha ezt a bért nem tartják karban” - közölte Galló Istvánné.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy számításaik szerint

2018. január 1-jétől egy pályakezdő kolléga havi 71 ezer forinttal fog kevesebbet keresni

ahhoz képest, mint amennyit akkor kapna, ha az eredeti elképzelés szerint a minimálbérhez igazítanák a pedagógusbért. Azoknál a kollégáknál, pedig, akik 20-30 éve vannak a pályán, akár 150 ezer forint különbség is lehet.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke hozzátette, hogy nem is kap minden pedagógus béremelést szeptemberben, mert ezt a szakaszt már differenciálták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×