Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
324.22
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Éheznek majd a gyerekek a nyári szünetben?

Éheznek majd a gyerekek a nyári szünetben?

A nyári szünetben a gyerekek elhelyezését és ellátását továbbra is az önkormányzatoknak kell megszervezniük, ehhez pedig a tankerületekkel és esetleg más települések intézményeivel is egyeztetniük kell. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke kacifántosnak nevezte a helyzetet.

Továbbra is az önkormányzatok kötelezettsége, hogy a nyári szünetben az érkező igények alapján megszervezze a gyerekek felügyeletét és étkeztetését- erősítette meg a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: egyetlen gyermek sem maradhat ellátás nélkül nyáron sem, az előkészületeket a helyhatóságoknak már el kellett kezdeniük.

Az érdekképviseleti vezető nehéznek tartja az önkormányzatok helyzetét azért, mert már nem intézmény-fenntartók és nem is üzemeltetők.

Felhívta a figyelmet arra, hogy megbízási szerződést kell kötni a vállalkozó pedagógusokkal, akik végezhetnek munkát nyári szabadságuk idején.

Galló Istvánné ugyanakkor nem számít nagyobb fennakadásokra.

Korábban Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke kacifántosnak nevezte a helyzetet.

Van, ahol ez nem jelent problémát: a debreceni Tankerületi Központ igazgatója, Pappné Gyulai Katalin az InfoRádiónak arról beszélt, hogy idejében rendezték a felmerülő kérdéseket, a pedagógusok ügyeleti bérét pedig az önkormányzatok állják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×