eur:
413.46
usd:
398.89
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Félmilliárdos pályázat megszerzése volt a cél - vádat emeltek Mengyi Roland fideszes képviselő ellen

Félmilliárdos pályázat megszerzése volt a cél - vádat emeltek Mengyi Roland fideszes képviselő ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség kiemelt jelentőségű ügyben vádat emelt dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken - tudatta a főügyészség.

Az ügyészség az országgyűlési képviselőt bűnsegédként

különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja

- közölte Keresztes Imre főügyész.

A vádirat szerint dr. Mengyi Roland és társai 2015. év tavaszán elhatározták, elérik azt, hogy a közeljövőben szociális szövetkezetek számára Európai Uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen – valós teljesítés nélkül – saját maguk megszerezzék.

Dr. Mengyi Roland a pályázati pénzből történő részesedés fejében vállalta, hogy a pályázat kiírása érdekében közreműködik.

E tárgykörben a vádlottak többször egyeztettek. Dr. Mengyi Roland társaival az egyik találkozójukon azt közölte, hogy 5 millió forintot kell fizetniük a döntéshozónak ahhoz, hogy hivatalos útra terelődjön a pályázat, míg további 5 millió forintot a pályázat kiírásáért.

Az érintettek összegyűjtötték az első részletként kért 5 millió forintot, melyet dr. Mengyi Roland barátjának juttattak el.

A vádlottak célja a pályázatok benyújtásával az volt, hogy a pályázaton elnyerhető teljes összeghez a saját célra történő felhasználás érdekében hozzájussanak.

A vádlottak a pályázati célok megvalósítására alkalmas, annak megfelelő tevékenységeket nem szándékoztak végezni. Megállapodásuk szerint ezek helyett csupán a csalás lelepleződésének veszélyét csökkentő, látszólagos tevékenységeket végeztek volna el.

 A vádlottak a szövetkezeti pályázatok útján összesen 499.996.391 forint költségvetési támogatást kíséreltek megszerezni.

A pályázatokat – a befogadási feltételek nem teljesítése, illetve a pályázati kérelmek formai hibái miatt – elutasították, így vagyoni hátrány nem keletkezett.

A dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele – a halmazati szabályok szerint – 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés.

Az ügyészség dr. Mengyi Roland társait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolja. Valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványára az országgyűlési képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés 2016. szeptember 12-én felfüggesztette, majd a Központi Nyomozó Főügyészség dr. Mengyi Rolandot 2016. október 10-én hallgatta ki gyanúsítottként.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×