Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Áder János a CEU-törvény ellenzői előtt tart előadást

Kedden Áder János köztársasági elnök az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tart rendhagyó órát diákoknak – tudta meg az Index.

Az iskola honlapján 40 tanár tiltakozó nyilatkozatot tett közzé a CEU-törvény ellen. Azt írják, hogy nem értenek egyet a CEU-törvényként elhíresült törvény elfogadásának módjával, annak tartalmával és szellemiségével. Az aláírók kiállnak a tanítás és a tanulás szabadsága és a nyílt társadalmi viták mellett.

A hvg.hu azt írta, hogy az aláírók között van az ország legismertebb matematika tanára, Gerőcs László is. Ő már korábban is bírálta a kormány oktatással kapcsolatos intézkedéseit: 2014-ben például nyílt levélben tiltakozott Hoffmann Rózsa akkori köznevelési államtitkárnál a tanárok számára megalázó minősítési eljárás miatt.

Az Index.hu úgy tudja, a levél az iskolán belül feszültséget keltett, de a tanárok lehetőséget kaptak arra, hogy nyilatkozatukat közzétegyék az iskola honlapján.

A helyzetet cifrázza, hogy a diákok közül többen nem szeretnék, ha Áder János előadást tartana az iskolában - tudta meg a 24. hu. A portál szerint több mint százhetven trefortos diák írta alá azt a petíciót, amely Áder látogatása ellen tiltakozik. Eszerint Áder János – azzal, hogy aláírta a "lex CEU-t" – olyan álláspontot képviselt, amely"ellentétben áll az iskolánk értékeivel, érdekeivel."

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×