eur:
394.04
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A CEU vezetése pozitívumot is talált Áder János reakciójában

A CEU vezetése pozitívumot is talált Áder János reakciójában

A CEU vezetősége örült a köztársasági elnök felhívásának, hogy egyeztessenek a felsőoktatási törvénymódosítás ügyében érintett felek. Enyedi Zsolt, az egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettese ugyanakkor az InfoRádiónak elmondta: az elvárások nem világosak, és kétséges az is, hogy teljesíthetőek-e.

„Nagyon szomorúan és elkeseredetten vettük tudomásul, hogy az államfő aláírta a felsőoktatási törvénymódosítást, ugyanakkor annak örültünk, hogy tárgyalásokra hívta fel az érintetteket, többek között minket” - közölte a rektorhelyettes.

Enyedi Zsolt úgy látja, eszerint a köztársasági elnök álláspontja különbözik a kormány álláspontjától.

„A kormány mintha csak amerikaiakkal akarna tárgyalni, míg az államfő kifejezetten azt kéri, hogy a kormány üljön le, és tárgyaljon velünk is”

- részletezte az egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettese.

Enyedi Zsolt azt mondta, egyáltalán nem biztos abban, hogy lesz tárgyalás.

„Ha lenne tárgyalás, akkor nyilván azzal mennénk oda, hogy hogyan kellene a módosítást módosítani, visszavonni, hogyan kellene egy olyan nemzetközi jellegű szerződést kötni, amely garanciákat biztosít az egyetem számára, hogy integritását megőrizve, továbbra is kiadva amerikai típusú diplomákat, itt maradhasson Budapesten. Nekünk ez a minimum követelésünk” - közölte a rektorhelyettes.

A CEU vezetése pozitívumot is talált Áder János reakciójában

Két fontos kitétele van a törvénymódosításnak. Az egyik az államközi szerződés, a másik pedig az, hogy egy társintézmény jöjjön létre az Egyesült Államokban.

„Ez egy politikai támadás, és oktatáspolitikai érvekkel nem igazán alátámasztható”

- véli Enyedi Zsolt.

A CEU magyar ügyekért felelős rektorhelyettese elmondta: ha valóban létrejönne egy nemzetközi egyezmény az egyetemmel kapcsolatban, azt önmagában üdvözölnék, hiszen garanciákra van szükségük ahhoz, hogy hasonló ne fordulhasson elő.

„Az amerikai oktatás beindítását pedig továbbra is értelmetlennek és feleslegesnek gondoljuk, de meg kell nézni, hogy pontosan mit értenek ezalatt. Ugyanis nagyon sok mindent jelenthet ez a kitétel. Azt sem értjük pontosan, hogy mit kellene tennünk az Egyesült Államokban” - mondta Enyedi Zsolt.

A rektorhelyettes közölte:

most vizsgáljuk, hogy milyen lehetséges jogi utak állnak előttünk.

„Az egyik számunkra közvetetten alkalmazható mód az, ha az ombudsman vagy ötven képviselő az Alkotmánybírósághoz fordul. Abban a pillanatban, hogy a működési engedélyünket visszavonja az Oktatási Hivatal, ez ellen alkotmányossági panasszal élhetünk. Azt is meg fogjuk nézni, hogy más anyagi természetű kár kapcsán fordulhatunk-e bírósághoz Magyarországon, illetve hogy az európai bíróságok illetékesek-e az ügyünkben” - sorolta Enyedi Zsolt.

A CEU magyar ügyekért felelős rektorhelyettese közölte: biztos abban, hogy a következő tanév rendben le fog menni, ez még a törvények szerint is biztosítva van.

„Az persze kérdés, hogy akadnak-e olyan diákok, akik a bizonytalan helyzet miatt lemondják a meghívásunkat. Eddig még nem tapasztaltuk, hogy nagy számban lennének ilyenek. Próbálunk velük beszélni és megerősíteni őket abban, hogy szeptemberben el fog indulni itt a tanítás” - tette hozzá Enyedi Zsolt.

„Rendkívül nehezen teljesíthető határidőkről beszélhetünk,

hiszen az egyik törvénypont fél évben szabja meg azt, hogy mikorra kell nemzetközi szerződést beszereznünk, és ez ebben a pillanatban számunkra már csak azért is nagyon nehéznek tűnik, mert az Egyesült Államokban a szövetségi kormány nem jogosult oktatási kérésekben szerződéseket kötni. Nem is értjük, hogy hogyan lehetne különösen ilyen szoros határidővel teljesíteni ezt az elvárást” - fogalmazott a rektorhelyettes.

„Ilyen szempontból aggódunk, viszont abban nagyon határozottak vagyunk, hogy a következő generációt is ugyanúgy fel fogjuk venni, és ugyanúgy fogjuk tanítani, mint az előzőket” - hangsúlyozta Enyedi Zsolt.

„Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Budapest iránt, az ország iránt.

Azt nem állíthatom, hogy tisztán látnánk azt, hogy ez technikailag hogyan lesz lehetséges. Most ezen dolgozunk. De az biztos, hogy minden egyes lehetőséget meg fogunk ragadni, hogy folytathassuk az oktatást Budapesten” - jelentette ki a Közép-európai Egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettese.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×