eur:
389.15
usd:
361.72
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Ismét nőtt a CEU-t támogatók köre, vasárnap tüntetés lesz

Száznál is több tudós és akadémikus, közgazdász, illetve hallgatók is kiálltak a Közép-európai Egyetem mellett, és a diákok sem hagyják az egyetemüket.

Most a CEU, de ki a következő? - Tüntetés a szabad oktatásért  címmel szervez vasárnap délután 17 órától tüntetést az Oktatási Szabadságot nevű Facebook-csoport a Corvinus Egyetemhez elé. A menet a Corvinustól tovább sétál majd az ELTE és a CEU felé, majd a Kossuth téren fejeződik be a demonstráció.

Körmendi: csak jó szavazók kellenek

Az egyetem mellett demonstrált szombaton a Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták Egyesülete (IDE) az intézmény budapesti épülete előtt. A mintegy 30-40 résztvevő "A CEU mellett állok" feliratú röplapot tartott a magasba.

Körmendi István, az ifjúsági szervezet elnöke kijelentette: a kormány évek óta háborút visel a józan ész és a valóság ellen, most pedig a hatalomnak ellentmondani merő embereket képző iskolákat vette célba.

Szerinte a kormánynak nem jó szakértőkre, orvosokra, mérnökökre, tudósokra, programozókra van szüksége, hanem csak jó szavazókra. Olyanokra, akik bedőlnek a kormányzati propagandának - vélekedett Körmendi István.

Ismét nőtt a CEU-t támogatók köre, vasárnap tüntetés lesz

Miss Attila, az IDE alelnöke felidézte: néhány hónapja Vlagyimir Putyin orosz elnök bezáratott egy szentpétervári egyetemet, mert azt Soros György is támogatta. Most ugyanerre "utasította magyar beosztottját és szinkronhangját", Orbán Viktort - fogalmazott.

Növekszik a támogatók köre

  • A Washington Post szerkesztőségi véleménycikket szentelt a témának.
  • Az ELTE Hallgatói Önkormányzata támogató közleményt adott ki.
  • Küzdeni fognak, nem hagyják az egyetemüket - mondták a Magyar Narancs által megkérdezett CEU-hallgatók.
  • Hallgatók egy csoportja létrehozta "A szabad magyar felsőoktatásért" csoportot, ami az alapítók szerint egy alulról szerveződő, politikai pártoktól és egyetemektől független kezdeményezés, melynek egy 444-hez eljuttatott levél alapján célja, hogy "felhívja a figyelmet a felsőoktatás szabadságát veszélyeztető törvénymódosításra, illetve, hogy megkönnyítsük a választópolgárok és a képviselők, valamint az egyetemi vezetők közötti kommunikációt."

A CEU mellett kiállt több, mint 150 jeles európai és amerikai tudós, köztük 14 Nobel-díjas, akik aláírták a budapesti Közép-Európai Egyetemet (CEU) támogató nyílt levelet. 

Támogatja a CEU-t Heidl György, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetője is. A hazai tudományos körökből a legnevesebb szakkollégiumok is elutasítják a kormány terveit.

Levelet írt az ELTE rektora a karok dékánjainak - adta hírül a 24.hu. A levélben egyetempolitikai szempontokra hivatkozva arra kéri őket, hogy egyetlen szak se álljon ki külön véleményt nyilvánítani a CEU bezáratásáról, amíg hétfőn, április harmadikán nem terjeszti azt az egyetem és a rektori konferencia vezetése elé. A rektor szerint a CEU-ügy egyébként felsőoktatási polémia.

Egyenlő feltételeket kért

A hazai tudományos élet szereplői között vannak olyanok, akik támogatják a kormányzati szándékot. A Debreceni Egyetem kormány által kijelölt kancellárja, Bács Zoltán szerint a CEU „versenyelőnyt” élvez, mert amerikai diplomát is kiadhat. Bár jó kapcsolatot ápolnak a CEU-val, de az egyenlő feltételek megteremtése mellett foglalt állást.

kormány javaslata a Felsőoktatási törvény módosítására veszélyezteti az egyetem akadémiai szabadságát - írta közleményében a CEU, amelynek álláspontja szerint úgy tűnik, a kormány rájuk szabta a változtatást.  Az indítvány  a kormány érvelése szerint viszont a Magyarországon működő külföldi egyetemekkel kapcsolatos szabálytalanságokat rendezné. Orbán Viktor pénteken kijelentette, a CEU csalást követ el, Tuzson Bence szerint azzal, hogy két intézmény működik és hogy a diplomák kiadásának jogát szerezhették meg szabálytalanul.

Az USA aggódik, a magyar kormány meglepett

Az Egyesült Államok is kifejezte aggodalmát a magyar kormány törvénytervezete miatt. Ha elfogadják azt, a változtatások szerintük hátrányosan érintik a CEU működését, akár az egyetem bezárásához is vezethetnek – közölte Mark C. Toner külügyi szóvivő az amerikai kormány honlapján pénteken.

A magyar kormány részéről erre Kovács Zoltán reagált péntek este. A kormányszóvivő úgy fogalmazott, a magyar kormány „meglepetten tapasztalja” az amerikai külügy „ténybeli tévedéseken alapuló” közleményét.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

Aréna
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Csapást szenvedett az orosz logisztika, beiktatták Vlagyimir Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, beiktatták Vlagyimir Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatták be Vlagyimir Putyin orosz elnököt újabb hat évre. Két orosz ügynök merényletet tervezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×