eur:
394.49
usd:
370.05
bux:
65185.17
2024. április 19. péntek Emma
Ez hozhat változást az 50 ezres bírságok ügyében

Ez hozhat változást az 50 ezres bírságok ügyében

Az óbudai polgármester szerint eddig a szabályoknak megfelelően büntette az autósokat a közterület-felügyelet a kamerák képei alapján. Bús Balázs azt mondta: lépéseket tett azért, hogy legyen VÉDA-kamera a Szentendrei úton, a gyorsulási versenyek megszüntetéséért.

Az óbudai polgármester szerint a jogszabályoknak megfelelően bírságolt eddig a III. kerületi közterület-felügyelet a kamerák felvételei alapján. Bús Balázs az InfoRádiónak elmondta: törvény határozza meg, hogy a felelősséget milyen esetben kell a jármű üzembentartójának viselnie, és ide tartozik a kötelező haladási irány megszegése is. A közterület-felügyelet eddig így járt el, és a törvény alapján a rendőrség sem járhat el másként – tette hozzá.

Változás csak akkor várható ezen a téren, ha az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalos jogi tájékoztatást ad a szükséges módosításról – fejtette ki.

Bús Balázs azt mondta,

ő is soknak tartja az 50 ezer forintos bírságot,

de senkit nem bátorít arra, hogy ne fizesse be a büntetést.

A polgármester kiemelte: úgy tudja, hogy csak a jogszabályoknak megfelelő kamerát telepítettek a kerületben, és megkereste az ORFK vezetőjét, hogy megtudja, az eszközök miért nem felelnek meg a jogszabályi előírásoknak. „Kíváncsi vagyok, hogy az ORFK hogyan fogja értelmezni ezt a törvényt” - tette hozzá.  

Főváros: szabálytalan kihelyezés

Szabálytalanul, "a szükséges engedély hiányában" szerelték fel a kamerát a fővárosban a Bécsi úton, az Újlaki templom előtti oszlopon - írta a Főpolgármesteri Hivatal városigazgatóság főosztálya és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) a III. kerületi polgármesternek címzett levelében pénteken, a Bús Balázzsal készült interjúnk felvétele után. Közölték: a Városháza és a FÖRI a leghamarabb felülvizsgálja a III. kerületi helyszíneket azért, hogy tisztázzák, vannak-e a kerület más pontján is a fenti esethez hasonló, szabálytalan kamerák.

A III. kerületi önkormányzat pénteken azt közölte, hogy a közlekedésbiztonsági kamerák által rögzített szabálytalankodók ellen indított eljárások felfüggesztésére kérte fel Bús Balázs (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet vezetőjét. 

Tarlós István főpolgármester korábban kifogásolta a közterület-felügyelet munkatársainak eljárását, és arra biztatta azokat, akiket a térfigyelő kamerák felvételei alapján bírságoltak meg, hogy ne fizessék be a büntetést. Csütörtökön azt is javasolta, hogy kerületekkel valamilyen társulási formában valósítsák meg a feladatot.

Az ORFK álláspontja szerint a felügyelet kamerafelvételei alapján nem lehet az objektív felelősség alapján bírságolni, az ellenőrök csak feljelentést tehetnek a közlekedők ellen.

Kamera a Szentendrei úton

Két hete történt tragikus baleset a Szentendrei úton. Ezek után Bús Balázs kérte a VÉDA kamerarendszer kibővítését.

„Már tavaly is a Belügyminisztériumhoz fordultam, mert látható volt, hogy ez a kamerarendszer nagy segítséget ad a sebességtúllépések visszaszorításában. Akkor azt válaszolták, hogy egy kamera kihelyezése több mint 100 millió forintos költséggel jár, és akkor tudják teljesíteni, ha az önkormányzat is anyagi felelősséget visel” - emlékeztetett.

Akkor a III. kerület nem tudta ezt vállalni, de idén már igen, és jelezte is a belügyi tárcának, hogy

a költségek harmadát az önkormányzat állja.

Bús Balázs azt mondta, hogy erre még nem kapott választ állami szintről, míg a főváros megkereste, hogy gondolkodjanak együtt, hogyan lehet közösen fellépni.

"Lehet, hogy a VÉDA-rendszeren kívül egyéb sebességmérő kamerák kihelyezésével is megoldást lehet találni. Az a fontos, hogy a Szentendrei úton a gyorsulási versenyeket megszüntessük" - emelte ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

A XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. Az EU-s Horizon2020 keretprogram lehetőséget ad arra, hogy tagállamok kutatás-fejlesztő partnerei összefogjanak és úttörő megoldásokat fejlesszenek. Ez volt a célja a StepUP kutatás-fejlesztési projektnek is, ami innovatív megoldásokkal ösztönzi az energetikai mélyfelújítást, és ezáltal minél több épület karbonsemlegessé válását - szerepel az ABUD Mérnökiroda közleményében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×