Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Ennyien várnak kormányváltást Magyarországon

A magyarok csaknem háromnegyede (72 százalék) szerint inkább valószínű, hogy súlyos terrortámadás lehet a következő néhány évben Európában, viszont egy esetleges magyarországi terrorcselekménytől már csak 20 százalék tart; 61 százalék azt is elképzelhetőnek tartja, hogy milliós migránstömeg szeretne majd az országon át Európába jutni - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

A Nézőpont Intézet elemzésében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez, hangsúlyozta: a magyarok csaknem háromnegyede (72 százalék) szerint inkább valószínű, hogy súlyos, több mint száz halálos áldozatot követelő terrorcselekmény lesz a következő néhány évben Európában. 61 százalék azt is valószínűnek tartja, hogy milliós nagyságrendű migrációs tömeg próbál majd Európába jutni az országon keresztül. Felhívták a figyelmet arra, hogy a fiatalok között nagyobb arányban tartják ezt valószínűnek, de a legidősebb korosztály tagjai között is többségben vannak, akik így vélik. Az, hogy Magyarországon is több száz halálos áldozatot követelő terrorcselekmény lehet, már sokkal kevesebb ember szerint lehetséges, ezt a megkérdezettek 20 százaléka gondolja - olvasható a közleményben.

A kutatásból kiderült, hogy a teljes felnőtt népesség csaknem fele, 46 százaléka szerint nem lesz kormányváltás Magyarországon, 40 százalék szerint viszont lehet. Kevesebb, mint az emberek ötöde (17 százalék) gondolja azt, hogy egy eddig ismeretlen párt juthat hatalomra. Az intézet megjegyezte: legkevésbé a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők gondolják úgy, hogy kormányváltás jöhet. A magyarok mindössze negyede (26 százalék) számol azzal, hogy bekövetkezhet egy bankcsőd a következő években, ettől leginkább a szakmunkások tartanak.

Azt írták: a teljes felnőtt népesség kis része tart attól, hogy a következő években kitör a harmadik világháború, vagy, hogy Oroszország megtámad egy európai uniós tagállamot (21, illetve 17 százalék). Mindkét esetben a fiatal korcsoportokhoz tartozók számítanak pesszimistábbnak, de közöttük is kevesebben vannak, akik reális lehetőségként tekintenek arra, hogy ez a két esemény bekövetkezik.

A Nézőpont kitért arra is, hogy kifejezetten optimisták a magyarok egy esetleges új magyar Oscar-díjat illetően, 70 százalékban gondolják ezt valószínűnek a következő pár évben. Ugyanakkor csak minden negyedik ember (26 százalék) gondolja, hogy cáfolhatatlan bizonyítékok kerülnek majd napvilágra a földönkívüliek létezéséről. Míg egy új Oscar-díj elnyerésére leginkább a hölgyek, a földönkívüliek létezésének bebizonyosodására inkább a férfiak látnak több esélyt.

Közölték: a Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása március 24-27. között készült ezer ember megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×