Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Áder János marad a köztársasági elnök

Áder Jánost választotta újabb öt évre köztársasági elnökké az Országgyűlés. A második fordulóban az államfőre 131, Majtényi Lászlóra 39 szavazat érkezett - jelentette be Kövér László Házelnök.

Kövér László a második forduló titkos szavazásának eredményét ismertetve belejelentette, hogy összesen 170 képviselő adta le voksát. Érvénytelen szavazat nem volt.

Áder Jánosra 131, míg a baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökére 39 szavazat érkezett.

Áder Jánost a második fordulóban választotta ismét államfővé a parlament, miután az első kör - kétharmados támogatás híján - eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot.

Az első fordulóban a Jobbik 24 fős frakciója nem vett részt, a másodikban pedig már a Demokratikus Koalíció képviselői sem szavaztak. 

Áder János 2022-ig lesz Magyarország köztársasági elnöke.

Az eredmény bejelentését követően Orbán Viktor kormányfő gratulált Áder Jánosnak, valamint Majtényi Lászlónak. A volt ombudsman szintén gratulált az államfőnek.

A régi-új államfő

Az 1959-ben született Áder János - volt házelnök, országgyűlési és európai parlamenti képviselő - második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában.

Újraválasztása május 10-től hatályos.

Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd - a rendszerváltás utáni ötödik államfőként - 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Áder János nős, felesége Herczegh Anita, négy gyermekük van.

Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka.

Az államfőt a tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×