eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A kormány támogatja a 9 évfolyamos általános iskola bevezetését - a nap hírei

A jogi határzár szigorításáról, valamint a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításáról is döntött az országgyűlés. A kormány támogatja a 9 évfolyamos általános iskola bevezetését, az MSZP szerint a Fidesz már ne változtasson az oktatáson.

A jogi határzár szigorításáról, az ingatlanárverések új szabályozásáról, valamint a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításáról döntött az országgyűlés. Az új rendelkezések alapján a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben menedékjogi kérelmet alapesetben kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Az országgyűlés által elfogadott új szabályozással már az idén munkaszüneti nap lesz nagypéntek, így négynapos ünneppé válik a húsvét. A képviselők arról is döntöttek, hogy az eddigieknél szigorúbb feltételek mellett, az ingatlan becsértékének száz százalékán lehet ezentúl árveréseket tartani.

A Bankszövetség szerint jelentősen elhúzódhat az árverési eljárás a parlament döntése miatt, ezalatt a késedelmi kamatok tovább növelik a tartozást. A Jobbik úgy véli: nem végleges megoldás a parlament által az árverések szigorításáról elfogadott kormányzati előterjesztés, mert az indokolatlanul elvett milliók így sem jutnak vissza a családokhoz.

A migrációs áradat csak lelassult, de nem ért véget - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a határvadászképzés második és harmadik ütemében kinevezett tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén hangsúlyozta: a határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, mert még mindig milliók készülnek arra, hogy a jobb élet reményében útra keljenek. Úgy vélte: a migrációs válság addig tart, amíg a kiváltó okokat nem szüntetik meg.

Tavaly a negyedik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék Magyarországon az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. 2016-ban a GDP 2 százalékkal emelkedett. A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatokra úgy reagált, hogy a magyar gazdaság az Európai Uniós átlagot meghaladó növekedésével az elmúlt években érdemben közelített a közösség fejlettségi szintjéhez.

Döntött a Magyar Fejlesztés Bank hosszú távú stratégiájáról a kormány. A 2021-ig szóló terveket Bártfai-Mager Andrea, postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosnak kell kidolgoznia. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint olyan üzleti stratégiára van szükség, amely segíti a vállalkozásokat abban, hogy alkalmasak legyenek a hitel-, tőke-, és garanciatermékek felhasználására.

Támogatja a 9 évfolyamos általános iskola bevezetését a kormány - közölte az oktatási államtitkár. Palkovics László a köznevelési kerekasztal ülése után azt mondta: a plusz egy év az óvoda és az iskola közé épülhetne be, felette az iskolarendszer nem alakulna át. A 9 évfolyamos iskola és az új Nemzeti alaptanterv bevezetésének céldátuma 2019, a koncepció szakmai egyeztetése szerdán kezdődik. Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy ne súlyosbítsa tovább a közoktatás helyzetét. A párt megszüntetné a Kliket, felemelné a tankötelezettség korhatárát, eltörölné a mostani tankönyvrendszert.

A vastagbél-daganatok kiszűrésére indít új népegészségügyi programot évvégétől a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: évente 10 ezer új beteget diagnosztizálnak az orvosok, a betegek felét azonban elveszítik. A program célja, hogy rövidtávon 10 százalékkal, pár év alatt egyharmadával csökkenjen a vastagbél-daganatok miatt történő halálozások száma.

Főként a változást akarók egy részét szólíthatja meg a most párttá alakult Momentum Mozgalom - mondta az MSZP elnöke. Molnár Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a mozgalom eddig ismertté vált értékrendje nem baloldali, inkább konzervatív liberális tömörülésről van szó. Hozzátette: a Momentum megjelenése az Együttnek, valamint a jövőben bizonyos szempontból inkább a Fidesznek jelenthet problémát.

Emelkedik a Borkiválóság program keretösszege és a feladatok is változnak. Az idén már 50-60 millió forint költhető el erre a célra - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Kiss Eliza, a tárca kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa az InfoRádiónak azt mondta: 2017 a furmint éve, mert a különleges magyar szőlőfajta kiválóan alkalmas arra, hogy megmutassa Magyarország borvidékeinek termőhelyi sajátosságait.

Támogatta az uniós fiatalok számára ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő javaslatot az Európai Parlament költségvetési bizottsága. A tesztüzem után 2018-ban is biztosított lehet a program költségvetése - közölte Ujhelyi István szocialista EP-képviselő. A politikus a program támogatására szólította fel a magyar kormányt.

Venezuelát tartja a legkilátástalanabb helyzetű gazdaságnak a világ 65 országát vizsgáló jelentésében a Bloomberg. Európában Görögország kilátásai a legrosszabbak. Magyarország tavaly az infláció történelmi mélypontra süllyedése és a munkaerőpiac javulása miatt 14 hellyel lépett előre. A Bloomberg az infláció és a munkanélküliségi adatok alapján vizsgálja a legkilátástalanabb helyzetű országokat.

Parlamenti jóváhagyáshoz kötné a brit törvényhozás felsőháza az uniós tagság megszűnésének feltételeiről London és az Európai Unió között létrejövő megállapodást. A Lordok Háza a kormány szándékával ellentétes döntésével annak a kormányzati határozattervezetnek a felsőházi vitáját zárta le, amelynek parlamenti elfogadása szükséges a kilépési folyamat elindításához.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×