Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
331.67
bux:
120125.23
2026. január 14. szerda Bódog

Erre készül a kormány - itt a részletes program

A kormány közzétette az idei első féléves jogalkotási tervét, amely egyebek mellett tartalmazza az új magánnyomozói törvény megalkotását, de kitér az étel-ital automatákra, továbbá az ügyvédekre és a keskeny vágányú vasutakra is.

A kormány honlapján megjelent ismertető tartalmazza a sporttörvény módosítását is. Miután az állam megvásárolta a Építők Sporttelepet, azt a Ferencvárosi Torna Club részére indokolt vagyonkezelésbe adni, figyelemmel arra, hogy az FTC fogja végrehajtani azt a beruházást, amelynek forrását a kormány biztosítja - derül ki a Napi.hu összeállításából.

A kormány a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló tavalyi rendeletét úgy módosítja, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal látja el a fogyasztói/vállalkozói tanácsadást, panaszkezelést, tájékoztatást, illetve az élelmiszernek nem minősülő termékekkel kapcsolatos minőségi kifogások esetén, ez a szervezet ad szakvéleményt.

Miután az étel- és ital automatákat is be kell kötni a NAV-hoz, a felügyeleti egységhez támogatást kapnak az üzemeltetők.

A magánnyomozók valamint az őrző-védők tevékenységét jelenleg egy törvény szabályozza. Ebből kiveszik a magánnyomozókat, akik egy külön törvényt kapnak. Az ügyvédi törvény is módosul, egyelőre annyi tudható a tartalmáról, hogy hozzáigazítják a XXI. századi kihívásokhoz, továbbá szükséges a kamarai szervezetrendszer és működés, valamint a bíróság előtti jogi képviselet feltételeinek az újraszabályozása is. A módosítás a jogtanácsosokat is érinteni fogja.

Az építési és bontási hulladékkal kapcsolatos kormányrendelet módosítása úgy szabályozza ezek újra hasznosítását, hogy az elérje az EU felé vállalt 70 százalékos hasznosítási arányt.

Ismét lesz pénzügyi törvénycsomag, amely a pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvényeket - jogharmonizációs céllal - módosítja. Ebben a befektetési vállalkozások és hitelintézetek által végzett befektetési szolgáltatásnyújtás, az értékpapírokkal és egyéb tőkepiaci, illetve árualapú termékekkel történő kereskedés szabályai szigorodnak, továbbá a nagyobb átláthatóság és a fokozott befektetővédelem biztosítása is része lesz a törvénynek.

A vasúti törvény módosításakor kiveszik az általános előírások alól a keskeny nyomtávú, turisztikai célú kisvasutakat, amelyeket ma együtt kezel a jogszabály a normál nyomtávú vasutakkal. Így könnyebb lesz ezek hatósági engedélyeztetése, továbbá az üzemeltetésük és a fenntartásuk is.

Végezetül még az első félévben készül el a Magyarország 2018. évi központi költségvetésének a megalapozása.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×