Infostart.hu
eur:
386.98
usd:
331.64
bux:
117385.41
2026. január 12. hétfő Ernő
Megdöbbentő, mennyire nem felejtenek a magyar autósok

Megdöbbentő, mennyire nem felejtenek a magyar autósok

Február elsejétől már csak a 2017-es e-matricákkal lehet használni a díjköteles autópályákat és autóutakat, azonban több autós is elfelejtette kiváltani az idei évre szóló jogosultságot.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az InfoRádió érdeklődésére azt közölte, hogy február 1-5. között ö sszesen 18 774 pótdíjeset történt a hazai gyorsforgalmi utakon, és az érintett járművek között 165 olyan volt, amelyre az üzembentartója váltott 2016-ra érvényes országos e-matricát, de az idei évre érvényes vignettával egyáltalán nem rendelkezett, mégis közlekedett valamely díjköteles útszakaszon.

2016-ban mintegy 330 ezer éves országos e-matricát váltottak meg az autósok. Ehhez képest február 5-ig

165 járműre nem vettek új vignettát olyan üzembentartók, akik 2016-ban rendelkeztek éves országos jogosultsággal.

Ez az arány nagyon csekély – közölte a társaság.

A NÚSZ hozzátette: megéri az év januárjában folytatott fokozottabb tájékoztató kampány, hiszen az adatok is azt mutatják, hogy az autósok a korábbiaknál sokkal jobban odafigyelve vásárolják meg úthasználati jogosultságukat: előre terveznek, odafigyelnek a határidőkre, azaz egyre tudatosabban döntenek az e-matrica vásárlás kérdésében.

Szintén ezt támasztja alá, hogy az elmúlt években az országos éves e-matricák legnagyobb része, átlagosan mintegy 70 százaléka, míg a megyei éves matricák közel fele, mintegy 45 százaléka elfogyott az év első hónapjában.

A 2016. évre érvényes vignettákhoz képest az idei évre érvényes országos e-matricából már 11,4 százalékkal több, 269 594 darab, míg megyeiből 14,7 százalékkal több, 766 875 darab fogyott január 31-ig.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Trump újra nekiment a Fednek, miközben egyre feszültebb a helyzet Iránban - Mi történik a piacokon?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az tőzsdékre nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok ma kis emelkedést mutattak, Európában pedig csak oldalaztak a tőzsdék, az USA-ban viszont érdemi hangulatromlás volt megfigyelhető a nyitásban, később viszont javult a kép. Eközben nagyon komoly ralit láthatunk a nemesfémeknél: az arany és az ezüst is új csúcsra száguldott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×