Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.88
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A Momentum felfedte következő célját

A Momentum Mozgalom "egyik szeme boldog, a másik pedig sír" amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást - közölte a szervezet elnöke.

Fekete-Győr András hangsúlyozta: azért boldogok, mert a népszavazást támogató több mint 266 ezer aláírás "sűrítménye volt az emberek tettvágyának", amivel sikerült meghátrálásra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós István főpolgármestert és Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpia Bizottság elnökét. Ugyanakkor a másik szemük azért sír, mert "megint nem hallgatták meg az embereket" egy kérdésben, miközben a vita során lehetőség lett volna dönteni arról, hogy "mire költsünk" a következő évtizedekben. A "NOlimpia" kampánnyal azt is ki akarták fejezni, hogy nekik más prioritásaik vannak: az egészségügy és az oktatás fejlesztése - fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy miközben őket ügynöközték le kormánypárti politikusok, továbbra is titkosak az ügynökakták. Ezért

az a céljuk, hogy ezek az akták végre nyilvánossá váljanak.

Kérdésre válaszolva elmondta: egyetlen politikai erővel sem keresik az együttműködést és őket sem keresték meg. Ám lehetnek olyan nemzeti ügyek, amelyek során együttműködnek másokkal - fűzte hozzá Fekete-Győr András.

Soproni Tamás alelnök arról beszélt, hogy az egész Kárpát-medencében meg akarják alakítani "a cselekvés köreit" annak érdekében, hogy erőt mutassanak a politikai elitnek. Ezzel pedig be kívánják fejezni a rendszerváltást - mondta, hozzátéve: 45 napos országjárásba kezdenek, amelynek során olyan embereket keresnek, akik felül akarnak emelkedni a megosztottságon.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×