Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Trükközés miatt több mint ezren perelik a rendőrséget

Trükközés miatt több mint ezren perelik a rendőrséget

Több mint ezer per indult a rendőrség ellen, amiért trükköztek a közalkalmazottak béremelésénél - írta a Magyar Nemzet a szakszervezetek adataira hivatkozva.

A lap emlékeztetett: korábban a rendőrségi közalkalmazottak bére két részből állt: egyfelől létezett az úgynevezett „táblaszintű”, másfelől pedig a munkáltatói döntésen alapuló illetmény. Utóbbi nagysága függött a dolgozó tudásától, teljesítményétől, a vezető elégedettségétől.

Ennek a több évtizedes gyakorlatnak szakadt vége a minimálbér, illetve a garantált bárminimum mostani változásakor.

Trükközés miatt több mint ezren perelik a rendőrséget

Kevés kivételtől eltekintve ugyanis a rendőrségen úgy hajtották végre az új minimálbérre, illetve a garantált bérminimumra való áttérést, hogy annyival csökkentették a munkáltatói döntésen alapuló bérhányadot, amennyivel emelni kellett a tábla szintű illetményrészt.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint az intézkedés mintegy nyolcezer embert érint, közülük már legalább ezren bírói útra terelték a szerintük szabálytalan béremelés miatt a munkaadóval folytatott vitát.

A lap szerint jó eséllyel nyernek is, mivel a Kúria már három különböző döntésében foglalkozott a közalkalmazotti bérekkel, s mindannyiszor a dolgozók álláspontját erősítette meg, miszerint a táblaszintű és a munkáltatói döntésen alapuló bérhányadot együtt kell figyelembe venni - például a béremeléskor.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×