Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Lengyel László: Évek óta le sem írom Gyurcsány Ferenc nevét

Lengyel László: Évek óta le sem írom Gyurcsány Ferenc nevét

Ha valaki csődbe vitt egy országot, az lehetőleg ne kívánjon vezető értelmiségiekkel találkozni - reagált Gyurcsány Ferenc InfoRádióban elmondott szavaira Lengyel László. A politológus-közgazdász az InfoRádiónak arról is beszélt, a baloldalon a kormányváltáshoz vezető feladatok megbeszélése helyett a politikusok inkább egymással vitatkoznak.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szombati évértékelőjén szóvá tette, hogy a többi pártvezető és Botka László a háta mögött szervezkedik, "titkos cselszövést" sző. A pártelnök szerint a történet egyik fontos figurája egy királycsináló, akiről később a sajtó kiderítette, hogy Lengyel László politológusról volt szó. Cikkeztek továbbá egy rejtélyes találkozóról is Lengyel László és Niedermüller Péter, a DK alelnöke között, amelyen a politológus állítólag megpróbálta rávenni a DK alelnökét Gyurcsány kijátszására. Gyurcsány Ferenc minderről részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában is

A történtek után Lengyel László adott interjút az InfoRádiónak, amelyben válaszolt az ők ért állításokra.  

Mit szól Gyurcsány Ferenc állításaihoz?

Ebből egy szó sem igaz. Miért tettem volna? Semmi okom nem volt rá. A tetejében eszközöm sem lett volna arra, hogy Niedermüller Pétert rávegyem. Tehát ez egyszerűen nem igaz.

Azóta Niedermüller Péter is megerősítette, hogy találkoztak, és azt mondta, hogy valóban volt arról szó, hogy Gyurcsány Ferencet valamiképpen háttérbe kellene szorítani.

Beszélgettem vele a helyzetről, arról, hogy hogyan látja Magyarország állapotát, a politikai állapotokról. Beszéltünk a pártjáról, ez kétségtelen, de ismét mondom: sem eszközöm, sem módom nincs arra, hogy háttérbe szorítsak a pártjában bárkit. Ha háttérbe akartam volna bárkit szorítani, akkor biztos, hogy nem a párt elnökhelyettesével teszem.

Mi közöm az ő pártjának a belső ügyeihez? Őszintén szólva nem is érdekel a pártjuk.

Mit gondol, kinek az érdeke lehet éppen Önt hírbe hozni egy ilyen királybuktatással vagy ilyen puccsal?

Gyurcsány Ferencé. Kizárólag az ő érdeke, hogy önmaga fontosságát kiemelje. Ő akar valami lenni, láthatólag vissza akar térni miniszterelnöki pozícióba. Én semmit nem akarok lenni, és őt sosem tekintettem, miniszterelnök korában sem komoly politikusnak.

Az a gyanúm, hogy egyszerűen abban a hitben él, hogy a száműzött király, aki ellen cselszövést lehet szőni, az komoly ellenfelet kíván. De én már évek óta le sem írom a nevét.

Hogy látja, lehetnek ilyen próbálkozások? Elképzelhető, hogy a demokratikus baloldal az összefogásból valamilyen módon Gyurcsány Ferencet megpróbálja kihagyni, de a Demokratikus Koalíciót bár csak pár százalékkal, de a szavazói miatt megpróbálja bevenni ebbe a közösségbe?

Erre most nem tudok választ adni, mert az úgynevezett ellenzékben folyamatosan személyi háború zajlik. Igazán nem látom át, hogy ki kivel, hogyan, mikor vész össze.

Nekem az egész elemzői magatartásom arra irányul, hogy 2018-ban lehetőség szerint Orbán Viktor és rendszere tűnjön el. Ebből a szempontból szükségesnek látok egy ellenzéki összefogást. Ebben az ellenzéki összefogásban pillanatnyilag gyenge politikusok az ország érdekeivel nem törődve egymással háborúznak.

Kit érdekel ő és az egész DK-ja? Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen, hogy az ország sorsa helyett kizárólag a saját sorsával törődik? A DK szavazói eldönthetik, hogy ragaszkodnak-e ahhoz a Gyurcsány Ferenchez, aki azon túlmenően, hogy vádaskodott össze-vissza, nem mondott egyetlen érdemi jelöltet, egyetlen érdemi programpontot Orbán Viktor rendszerével szemben.

Ha valaki csődbe vitt egy országot, az lehetőleg ne kívánjon vezető értelmiségiekkel találkozni. Mert én bizony nem kívánok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×