Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tovább gyűrűzik a DK megosztásának ügye

Lengyel László visszautasítja a "bomlasztással" kapcsolatos vádakat.

Lengyel László politológus visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a DK belülről bomlasztásának tervével kereste meg Niedermüller Pétert, a párt EP-képviselőjét.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke az Atv hétfői műsorában megerősítette azokat a lapértesüléseket, miszerint Lengyel László a DK belülről bomlasztásának tervével kereste meg Niedermüller Pétert. Molnár Csaba elmondása szerint Niedermüller Péter úgy élte meg Lengyel László kísérletét, mintha "megpróbálnák a DK-ról leválasztani", mintha megpróbálnák megosztani a pártot.

Az atv.hu megkeresésére Lengyel László elismerte, hogy beszélt Niedermüller Péterrel, de azt mondta: "onnantól kezdve semmi sem igaz, ami ezzel összefüggésben elhangzott". A portál szerint a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója már magát a bűnt sem érti, amivel vádolják. Szerinte a DK európai parlamenti képviselője nem tehet róla, hogy belerángatták "ebbe a hülyeségbe", és sajnálja Niedermüllert, hogy "rossz társaságba keveredett".

Lengyel László az atv.hu-nak azt mondta: ugyanazt gondolja Gyurcsány Ferenc közéleti szerepéről, mint tíz évvel ezelőtt, jelesül, hogy már régen el kellett volna tűnnie a politika színpadáról, pártja és szavazói ugyanakkor továbbra is fontos részei a baloldali politikának. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjére utalva Lengyel László közölte: semmiféle szervezkedésnek vagy szétverési kísérletnek nem része, és nem érti, hogy ha a DK tárgyalni akar Botkával, miért nem teszi.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szombati évértékelőjében fogalmazott úgy, hogy az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, valamint Szeged szocialista polgármestere, Botka László "egy kéretlen királycsináló invitálására", egy ideje a DK háta mögött titkos tárgyalásokat folytat. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője még szombaton egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta: a DK elnöke ezzel Lengyel Lászlóra utalt.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×