Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Nézőpont: a baloldal beelőzi a Jobbikot

A baloldal a teljes felnőtt népesség körében és a legvalószínűbb listás eredményeket nézve is népszerűbb, mint a Jobbik – derült ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

A számok alapján a kormánypártokat januárban a teljes felnőtt népesség 34 százaléka támogatta. Ugyanitt a Jobbikkal 11 százalék, az MSZP-vel pedig 7 százalék szimpatizál.

A Demokratikus Koalíciónak (DK) 4, az LMP-nek 3 százalék a támogatottsága, míg az Együttnek, valamint a Fodor Gábor által vezetett Liberálisoknak 1-1 százalék. Ugyanebben a körben a Kétfarkú Kutya párttal 2 százalék szimpatizál.

A Nézőpont felhívta a figyelmet, hogy a legvalószínűbb listás eredményeket nézve a kormánypártok 47 százalékon állnak, míg a Jobbik 18, az MSZP pedig 14 százalékot tudhat magáénak. Ugyanez az arány a DK-nál 7, az Együttnél és a Liberálisoknál 2-2, a Párbeszédnél 1 százalék. Az LMP 5, a Kétfarkú Kutya Párt 3 százalékon áll. A felmérés szerint érdekesség, hogy a legvalószínűbb listás eredmények alapján a Jobbik támogatottsága 3 százalékponttal elmarad a párt 2014- es választáson elért 21 százalékos belföldi listás eredményétől. A felmérés arra is rámutat, hogy ugyan az MSZP önállóan nem, de a baloldali pártok együtt a teljes felnőtt népesség körében (13 százalék) és a legvalószínűbb listás eredményeket nézve is (26 százalék) népszerűbbek, mint a Jobbik (11, illetve 18 százalék). A Nézőpont decemberi adatai szerint a kormánypártokat a teljes felnőtt népesség 33 százaléka támogatta, és azonos bázison a Jobbikkal 13, az MSZP-vel 9 százalékuk szimpatizált. Az intézet január végén azt mutatta ki, hogy a teljes felnőtt népesség 37 százaléka ismét Orbán Viktort választaná miniszterelnöknek. Felmérésük alapján a miniszterelnök-jelölti versenyben Vona Gábor 8, Botka László 7, Gyurcsány Ferenc 5, Szél Bernadett 3, Fodor Gábor pedig 2 százalékon állt a teljes felnőtt népesség körében.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×