Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Kovács Dezső

Életpálya

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc budapesti felkelőcsoportjai között a VII. kerületi Farkasok nevű volt az egyik legjelentősebb. Álnevet azért használtak, hogy „ne kelljen felfednie senkinek a nevét”. A Wesselényi utcában, majd az Almássy téren berendezkedő nemzetőrök parancsnoka a Farkasapó, illetve Farkasgazda néven ismert Kovács Dezső volt.

Kovács Dezső 1920-ban született Gyömrőn. Szegeden elvégezte a polgári iskolát, majd 1939-ben önként beállt katonának, s mivel tovább szolgálatot vállalt, 1942-ben megjárta a keleti frontot is. Lázítás vádjával a hadbíróság két év börtönre ítélte, amiért 1944-ben részt vett az antifasiszta tüntetésen, a büntetés elől azonban megszökött, és a háború végéig bujkált. 1945-ben őrnagyi rendfokozatban lett újra a hadsereg tagja. A következő évben újra letartóztatták: falopás vádjával 10 évre ítélte a statáriális bíróság, amit 1949-ben öt év próbaidőre felfüggesztettek. A Szerelőipari Szigetelő Vállalatnál helyezkedett el, ahol a következő években sztahanovistaként több alkalommal is kitüntették.

A forradalom kitörése után vállalata a megalakuló munkástanácsba jelölte, de ezt nem fogadta el. Nagy Imre 1956. október 28-i rádióbeszédét hallva a VII. kerületi rendőrkapitányságon jelentkezett nemzetőrnek. A Wesselényi utcában megalakult, mintegy ötvenfős csoport vezetője lett. Parancsnokként leginkább a nemzetőrség megszervezésére irányuló tárgyalásokon vett részt, többek között azon a november 3-i gyűlésen is, amelyen az Ideiglenes Karhatalmi Bizottság főparancsnokká választotta Király Bélát. A VII. kerület katonai parancsnokát, Solymosi János alezredest tekintette felettesének. Javaslatára szervezte rajokba egységét, amelynek tagjai járőrszolgálatot láttak el, a rend fenntartásáért és a nemzetőrségen kívüliek lefegyverzéséért feleltek. A kétszer is bázishelyet változtató „Farkasok” november 3-án a Royal szállóban rendezkedtek be, és másnap felvették a harcot a szovjet intervenciós csapatokkal. „a szovjet csapatok (...) megtámadták a forradalmi kormányt, és most mindnyájunknak az a feladata, hogy harcoljunk a támadókkal szemben, az utolsó csepp vérünkig” – bíztatta egységét, kitartva november 10-ig. A forradalom leverése után többedmagával a Központi Katonai Kórházban illegális röpcédulákat gyártott.

Pontosan egy évvel a forradalom kirobbanása után, 1957. október 23-án tartóztatták le. Szervezkedés vezetése vádjával első fokon a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor hadbíró őrnagy vezette tanácsa halálra ítélte. Védekezésében kitartott amellett, hogy mivel a legitim kormány felhívására jelentkezett nemzetőrnek, tevékenysége törvényes volt. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának tanácsa, amelynek Szimler János alezredes volt az elnöke, a 14 vádlottat felvonultató per elsőfokú ítéleteit — köztük a négy halálbüntetést — jogerőre emelte. A négy Farkast: Kovács Dezsőt, Kovács Imrét, Dóczi Dénest és Modori Sándort 1958. október 4-én végezték ki.