Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Czermann Lajos

Portré

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a legitimációs válsággal küzdő Kádár-kormánynak érdekében állt lejáratni a magyar forradalmi emigrációt, már csak azért is, hogy bizonyítsa: a magyar ügyet tárgyaló ENSZ-bizottság jelentése a népi demokrácia ellenségeitől származó hazugságokból született. Emiatt volt szükség a Lukács László és nyolc társa elleni, egy szövevényes kémhistóriát leleplező per megrendezésére 1958 őszén. Az eljárás másodrendű vádlottja, Czermann Lajos volt voltaképpen az egyetlen, akinek személyéhez konkrét ellenforradalmi tettet tudott kapcsolni a megtorlás gépezete.

Czermann Lajos 1926-ban Budapesten született. Édesapjának ecetüzeme volt Budafokon. A ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumában érettségizett, majd beiratkozott a jogi egyetemre, ahonnan 1950-ben kizárták. 1951-ben a Grősz József kalocsai érsek és társai elleni per egyik mellékperében, mint Papp Ervin röplapozó csoportjának a tagját, 15 év börtönre ítélték. A forradalom idején, 1956. október 27-én szabadult a Váci Országos Börtönből.

Czermann a fegyveres felkelésbe nem kapcsolódott be, de november 3-án részt vett egykori rabtársaival a Keresztény Világnézetű Volt Politikai Foglyok Szövetségének megalapításában. A szövetség célja – nevéhez hűen – egy keresztény pártokból álló összefogás tető alá hozása volt, amely a kialakuló többpártrendszerben hatékony parlamenti képviseletet tud biztosítani híveinek. Az új párt legális bejegyzését kérték, és az engedélyt meg is kapták. Endrédy Vendel ciszterci apát azonban nem vállalta el az elnökséget, a másnapi szovjet intervenció pedig megakadályozta, hogy a párt bármilyen konkrét tevékenységet folytasson. A szövetség szervezése a későbbi perben ellenforradalmi tettnek minősült, a nyomozás során pedig kitüntetett figyelmet kapott, hiszen gyakorlatilag a Grősz-perben egyszer már elítéltek alakították meg, ami a hatalom szemében egyet jelentett azzal, hogy szabadulásuk után azonnal folytatták összeesküvésüket.

November közepén Czermann önként jelentkezett a Fővárosi Ügyészségen, ahol hivatalos igazolást kapott arról, hogy további intézkedésig szabadlábon maradhat. Megnősült, munkát vállalt, sőt elintézte, hogy jogi tanulmányait esti tagozaton folytathassa. 1957. július 4-én letartóztatták, hogy letöltse a forradalom miatt megszakadt börtönbüntetésének hátralévő részét. A forradalom leverése és a letartóztatása közötti időben került kapcsolatba a bécsi magyar emigrációval, részint oly módon, hogy cikkeket írt a Nemzetőr című emigráns újságba, részint úgy, hogy információgyűjtést vállalt az ENSZ ötös bizottsága, valamint a strasbourgi Forradalmi Parlament számára a forradalom utáni megtorlásról. Konkrét adatgyűjtést azonban a letartóztatása miatt nem folytatott, a bíróság ennek ellenére igazoltnak látta a kémkedés és a hűtlenség vádját. Emiatt a Lukács László és társai per másodrendű vádlottjaként a Budapesti Katonai Bíróság Csohány László vezette tanácsa 1958. október 1-jén életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Miután az ügyész elfogadta az elsőfokú ítéletet, az ügyvéd pedig visszavonta az enyhítés iránti kérelmet, az jogerőre emelkedett. Szénási Géza legfőbb ügyész azonban enyhének tartotta az életfogytiglant, és törvényességi óvást nyújtott be ellene. A Legfelsőbb Bíróság Sömjén György vezette különtanácsa Czermann, illetve a harmadrendű vádlott, Tumbász Ákos esetében halálbüntetésre súlyosbította az ítéletet. Búcsúlevelében így írt családjának: „Soha nem szabad felvetni ilyenkor a miértet. Nem kell latolgatni a részleteket. Az élet megy, és menjen is tovább. Ti is szeressetek minden embert, és vigaszt adjon az a tudat, hogy nyugodtan nézek a holnap elébe.” Czermann Lajost 1959. március 28-án végezték ki.