Infostart.hu
eur:
387.48
usd:
330.51
bux:
109547.02
2025. december 19. péntek Viola

Orbán Viktor: határozott béremelésre van szükség

A bérek határozott emelését szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján.

Kifejtette: lezárult Magyarországon az a gazdaságfejlődési korszak, amelyben a versenyképesség elsősorban az olcsó munkaerőből fakadt. Az országnak és egész Közép-Európának szembe kell néznie a "bérnyomás" jelenségével, azzal, hogy a politikai valóság és a gazdaság fejlődése magasabb béreket követel.

A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik - magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.

Így tovább kell egyszerűsíteni a társaságiadó-rendszert, a 19 százalékos kulcsot csökkenteni kell a következő években; ugyanígy a személyi jövedelemadót is tovább kell mérsékelni, és a munkáltatói járulék csökkentése sem kerülhető el - sorolta a feladatokat a miniszterelnök. Ezek között említette azt is, hogy támogatni kell a vállalati szektor kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásainak emelését. Emellett az állami bürokrácia csökkentésére, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó, munkán keresztül adott kedvezmények fejlesztésére, versenyképesebb munkaerőre és megfelelően versengő bankrendszerre, valamint versenyképes pénzügyi közvetítőrendszerre van szükség - mondta Orbán Viktor.

A magyar bankrendszerről szólva úgy fogalmazott, hogy "jó állapotban van, a korábbi évek nagyon nehéz, hosszú árnyéka eltűnőfélben van", a szektor jövedelmet termel, de a hatékonyság és az új technológiák alkalmazása területén még mindig le van maradva a világ élvonalától.

Arról is beszélt, egyetért az EBRD elnökével abban, hogy a tőzsdék fejlesztése nélkül nehéz lesz versenyképes gazdaságokat létrehozni a régióban.

Az elmúlt hat év gazdaságpolitikájáról szólva a miniszterelnök kifejtette: kormánya egy olyan gazdaságpolitikai mixet kezdett alkalmazni, amely a növekedést, a költségvetési fegyelmet, a foglalkoztatottság növelését és az adósságcsökkentést egyidejűleg akarta végrehajtani. A tankönyvek szerint ez nem lehetséges, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy - szakítva régi beidegződésekkel - ez igenis sikerülhet egyszerre - jelentette ki.

2016. november 4-ét jelképes gazdaságtörténeti napnak nevezte, mivel a Moody's aznapi felminősítő döntésével "most már az elemzők teljes köre elismeri, hogy a 2010-ben megkezdett gazdaságpolitika sikeresen stabilizálta a gazdaságunkat, és így Magyarország a siker reményével vesz részt a nemzetgazdaságok globális versenyében".

Visszautasította egyúttal, hogy a magyar gazdaság elmúlt hat évét populizmusnak minősítsék. Szerinte ugyanis nem nevezhető populistának egy olyan politika, amely hat év alatt az 1,8 millió adófizető számát 4,4 millióra növeli, az államadósságot 85-ről 75 százalékra, a 7 százalék fölötti költségvetési hiányt pedig 3 százalék alá csökkenti.

A kormányfő összegzése szerint a magyar gazdaságpolitikai mix nem tartozik az európai uniós közgazdasági gondolkodás főáramához, a kormány pozíciója sokkal inkább "reformellenzéki" az EU-ban, de szeretné, ha a működőképes magyar modellnek, a munkaalapú gazdaságnak - amely nem ideológia, "csak egy lehetséges út" - minél több eleme visszaköszönne a brüsszeli politikában is.

A konferenciát megnyitó beszédében Orbán Viktor kommentálta a republikánus Donald Trump győzelmét hozó amerikai elnökválasztást is. Úgy fogalmazott: annak a történelmi eseménynek a második napján vagyunk, amikor "a nyugati civilizáció, úgy tűnik, sikeresen kiszabadítja magát egy ideológia fogságából".

Szavai szerint "amit mi úgy hívunk, hogy 'liberal non-democracy' (liberális nem-demokrácia), és amiben az életünk elmúlt 20 éve telt el, ennek a korszaknak vége van, visszatérhetünk az igazi demokráciához, visszatérhetünk a politikai korrektség bénító kényszerétől megszabadult egyenes, őszinte beszédhez", a problémákra pedig pragmatikus, "a common sense alapján álló" gondolkodással lehet majd megtalálni a válaszokat.

"Nagy napokat és nagy időket élünk" - értékelt Orbán Viktor, jelezve, hogy a Brexitet is ebben összefüggésben nézi. "A Brexit egyáltalán nem egy tragédia, nem egy vereség, hanem egy kísérlet egy nagy nép részéről arra, hogy másképpen tegye magát sikeressé, mint ahogy korábban mindenki gondolkodott a siker útjáról" - mondta a miniszterelnök.

Gondolatmenetét azzal zárta, hogy szerinte az egész nyugati világ egy szellemi átalakulás fontos lépéseit tette meg az elmúlt időszakban, és "ettől nem félnünk kell, hanem meg kell látnunk a benne rejlő lehetőségeket".

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Jelentős mértékben gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban az euróval és a dollárral szemben. A piaci mozgás hátterében nagyrészt az MNB keddi sajtótájékoztatóján elhangzott gondolatok állnak, amelyek a magyar jegybank lazuló előretekintő iránymutatását és - az adatok megfelelő alakulása esetén - a kamatcsökkentési ciklus megkezdését vetítették előre. Az MNB kommunikációs hangvételének puhulására erős piaci reakció érkezett: a forint árfolyama a döntés óta közel 6 egységet emelkedett az euróval és a dollárral szemben is, ami körülbelül 1,5 százalékos gyengülésnek felel meg. A forint gyengülő tendenciája kezdetben ma is folytatódott (az euró jegyzése már az október vége óta nem látott 390-es szint felett is járt), Kurali Zoltán MNB-alelnök óvatosságot hangsúlyozó megszólalása azonban fordulatot hozott a devizapiacokon. Végül erősödéssel állt meg az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×