Infostart.hu
eur:
382
usd:
328
bux:
108931.64
2025. december 5. péntek Vilma

Emmi: javult a romák helyzete

Az elmúlt években több területen javultak a roma népességre vonatkozó mutatók, egyebek mellett javult a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya és a foglalkoztatási ráta is, ugyanakkor az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Langerné Victor Katalin a témában tartott háttérbeszélgetésen a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia indikátoraira hivatkozva azt mondta, hogy 2010-hez a roma népesség helyzetére vonatkozó főbb mutatók jelentősen javultak. A szegénység és társadalmi kirekesztettség is enyhült - tette hozzá.

A helyettes államtitkár ugyanakkor rámutatott: a romáknál az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező, és ez az, ami a legjobban befolyásolja az elhelyezkedési lehetőséget.

Langerné Victor Katalin minderről azzal kapcsolatban beszélt, hogy október végén a romák élethelyzetét taglaló írások jelentek meg. Ezekben - mint mondta - egy adott pillanatról készült hiteles adatokat közöltek, ugyanakkor a felzárkózásban nem lehet csak egy adott helyzetet nézni, hanem a folyamatot kell szem előtt tartani.

Közölte: a mutatók az össztársadalomhoz képest tényleg nem jók. Az adatokból látszik, hogy még mindig sokkal kevesebben vannak a romák között, akik munkát vállalnak, és sokkal kevesebben vannak az össztársadalomhoz képest azok, akik középiskolai vagy felsőfokú végzettséget szereznek. Azonban a roma társadalomhoz képest javulás figyelhet meg - hangsúlyozta Langerné Victor Katalin.

Példaként említette, hogy a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya 2014-ben a romáknál 45,3 százalék volt, míg 2015-ben 26,7 százalék.

Langerné Victor Katalin megjegyezte azt is, hogy a felzárkózási stratégia indikátorrendszere a Központi Statisztikai Hivatal adatait dolgozza fel.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy 9000 hátrányos helyzetű általános- és középiskolás jut anyagi támogatáshoz az ösztöndíjrendszeren keresztül, és az Út a diplomához programban 900 hallgató kap ösztöndíjat.

Közölte azt is, hogy a rossz szociális körülmények között élő tanulók délutáni segítségét biztosító tanodák száma 2017-ben mintegy háromszáz lesz. Így ezekbe több mint 8 ezer gyerek járhat majd.

Langerné Victor Katalin elmondta, decemberben-januárban megkezdődik az új, hárommilliárd forintos keretű Nő az esély program megvalósítása, így újabb félezer nő dolgozhat majd a szociális ellátórendszerben.

Közölte, a forrás rendelkezésre áll a cigány kulturális központ létrehozására, a tervek szerint józsefvárosi Tavaszmező utcában kap majd helyet, abban a bérházban, amelyet korábban több roma civil szervezet is használt. A bérházat, amely nagyon lepusztult állapotban van, fel kell újítani és át kell alakítani. A tervek szerint 2018-ra készülne el a központ.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×