eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Balog: a család egy lehetőség

A magyar és lengyel családpolitikai intézkedésekről, eredményeikről tartottak konferenciát Budapesten a Külügyi és Külgazdasági Intézetben. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: 2010 előtt a gyerekvállalás komoly szegénységi kockázat volt, ez azonban ma már nem így van, mivel Magyarország jelenleg a GDP négy százalékát költi évente családtámogatásra.

Az emberi erőforrások minisztere a budapesti rendezvényen hangsúlyozta: a népességcsökkenést belső erőforrásokra támaszkodva, a családok megerősítésével kell megállítani, és munkaalapú társadalmat kell létrehozni, amiben egyensúlyban van az egyén, a közösség és az állam felelőssége.

Hozzátette: 2010 előtt a gyerekvállalás komoly szegénységi kockázat volt, de ma már nem, mert Magyarország jelenleg a GDP négy százalékát költi évente családtámogatásra.

Beszélt az utóbbi években hozott családpolitikai intézkedésekről, a GYED extráról, a munkahelyvédelmi akciótervről, a kötelező óvoda bevezetéséről, az ingyenes óvodai étkezés kiterjesztéséről, a családi otthonteremtési kedvezményről, ezek eredményességéről. A politikus úgy fogalmazott: a család nem probléma, hanem lehetőség.

„A család egy lehetőség, a család egy örömforrás. Bízom benne, hogy az a számtalan akció, amiket a minisztériumunk rendezésében találkoztak az elmúlt időben, az az új típusú kapcsolat, amivel megpróbálunk a civil kezdeményezésekkel együttműködni mutatja azt, hogy az a szemléletváltás, amit a házasságkötések számának növekedésében látnak, az nem egyszerűen csak valamifajta financiális kalkuláció, hanem talán jelzi a magyar társadalom, a nemzeti közösség családbarátságának megerősítését is” - fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

Elzbieta Rafalska, a lengyel család-, munkaügyi és társadalompolitikáért felelős miniszter beszélt a Lengyelországban 2015-ben bevezetett 500+ programról, amelynek lényege, hogy a családok a második gyerek megszületésétől gyerekenként havonta 500 zloty-t, azaz csaknem 35 ezer forintot kapnak a gyerek 18. születésnapjáig. Jelenleg több mint 3 és fél millió gyerek után jár ez a juttatás.

„A program célja a promóció, a születésszám növelése és a szegénység felszámolása, főleg a fiatalabb korosztályban” - közölte Elzbieta Rafalska.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a civilek szerepének fontosságát emelte ki. Azt, hogy segíteni tudnak a családtámogatási program kialakításában, a család értékeinek megőrzésében.

„A mi feladatunk egy mértéktartó józanság. Nem ígérünk sem a tagságunknak, sem azoknak, akiknek segítünk, elérhetetlen álmokat, hanem, a realitást tudjuk megmutatni. Mi, nagycsaládosok azt tudjuk megmutatni, hogy nagycsaládban élni jó” - mondta az egyesület elnöke.

Kardosné Gyurkó Katalin hozzátette: a civil szervezetekben van meg az erő, hogy támogassák a családoknál az életkezdés időszakát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×